Tizenhét fantasztikus könyv, amit érdemes lesz csekkolni szeptemberben

Kezdődik az őszi könyvszezon, a fantasztikummal foglalkozó kiadók pedig idén sem kímélik a pénztárcákat. Elő a párnahuzatba félretett pénzekkel, de tartalékoljatok, a szeptember még csak a bemelegítés lesz! Az ajánlóban elrejtettem egy nem magyar megjelenést is, mert nagyon megtetszett a könyv.


(Disclaimer: az ajánlókhoz szokás szerint a könyvek fülszövegeit használtam. A Metropolis Mediánál még több könyvnek nincs fülszövege, a Delta Visionnél pedig szokás szerint még mindig nem lehet tudni, hogy mi mikor jelenik meg.)

*

Ursula K. Le Guin: A megtalált és az elveszett I-II. (Gabo SFF)

Sci-fi/fantasy/szépirodalom. Januárban hunyt el Ursula K. Le Guin, a fantasztikus irodalom elmúlt évtizedeinek egyik legfontosabb szerzője. Le Guin hazai kiadása elég hányattatott, a fordítások minősége pedig még inkább, tavaly óta azonban a Gabo SFF-szekciója kezdte gondozni az életművet. Először a Valós és valótlan I-II. című, szépirodalmi és fantasztikus novellákat két kötetben gyűjtő válogatás jelent meg, idén pedig érkezik Le Guin hosszabb elbeszéléseinek és kisregényeinek gyűjteménye. Egyelőre még nem biztos, hogy a könyv szeptemberben, vagy októberben jelenik meg, de mindenképpen érdemes felírni valahova: Ursula K. Le Guin lenyűgöző író.

Conan kegyetlen kardja (Fumax)

Képregény. A 70-es évek közepén, az újrafelfedezett Conan a barbár lehengerlő sikere után a képregényes világ színe-javának közreműködésével született meg a rendkívül népszerű, felnőtteknek szánt Savage Sword of Conan magazin. A kötetben olvasható történeteket maga Roy Thomas, a Marvel egykori főszerkesztője adaptálta képregényre. Conan kalandjai többek közt olyan legendás rajzolók képein elevenednek meg, mint John Buscema, Barry Windsor-Smith, Gil Kane, Alfredo Alcala, vagy Jim Starlin. Most végre a magyar olvasóközönség is méltó formában élvezheti ebben a hiánypótló gyűjteményben Robert E. Howard és követői rendkívüli hatású, klasszikus történeteit eredeti megjelenésük sorrendjében.


David Foster Wallace: Végtelen ​tréfa (Jelenkor)

Szépirodalom/sci-fi. David Foster Wallace főműve, a Végtelen tréfa a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organization of North American Nations) nevű szuperállammá olvad össze. A regény szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy alkohol- és drogelvonó intézet bentlakói, valamint québeci radikálisok egy csoportja, és mindenkit az az egy cél vezérel, hogy megtalálja a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami – ha az ember egyszer is megnézte – nem hagyja, hogy azután egyéb tevékenységet folytasson.

A Végtelen tréfa lényegi kérdéseket feszeget: mi a szórakoztatás, és miért uralja az életünket, miképp hat az emberi kapcsolatainkra a szórakozás iránti vágyunk, és mit árulnak el rólunk az általunk választott örömök. És teszi mindezt már-már hírhedten hosszan: a magyar kiadás ezer oldal lesz. Kitartást hozzá mindenkinek! Arról pedig majd utána lehet vitatkozni, hogy ez sci-finek számít-e, vagy nem.

Sylvain Neuvel: Védtelen halandók (Agave Könyvek)

Sci-fi. Rose Franklint, a zseniális tudóst egész felnőtt életében az hajtotta, hogy megtalálja a magyarázatot a rejtélyre – egy gigantikus, eltemetett fém kézre –, amelybe gyerekként botlott, pontosabban zuhant bele véletlenül a dél-dakotai Deadwood közelében.A felfedezés az egész bolygón tapasztalható, mindent feldúló változások láncreakcióját indította be.

Rose és a Földvédelmi csapatok mindent megmozgattak, hogy mielőbb kiismerjék az óriásrobotok misztikus technológiáját, csakhogy váratlanul óriásrobotok szállták meg a Föld legnépesebb városait, s gyilkolták milliójával a lakosságot. Bár Rose és az emberei végül gátat vetettek a mészárlásnak, elhárították a támadást, diadaluknak sokáig nem örülhettek. Ismeretlen támadóink visszavonultak, elhagyták a megrokkant bolygót… ám a tudóst és segítő kis csapatát magukkal vitték.

Most, miután közel tíz évig éltek abban a másik világban, Rose-ék hazatérnek… csakhogy egy újabb pusztító háború közepébe csöppennek, amely ezúttal az emberek között dúl. Úgy tűnik, a földönkívüli lények éppen azért hagyták hátra a Földön robotóriásaikat, hogy az emberiség önmagát semmisítse meg velük.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Világvége a szomszédban (Metropolis Media)

Sci-fi. Hogy egészen pontosan mi lesz ebben a könyvben, azt fülszöveg hiányában egyelőre nem tudom. Talán az Egymilliárd ​évvel a világvége előtt újrakiadása? Na de mindegy is, ezek az új Sztrugackij-borítók nagyon szépek a Metropolis Mediánál.



Esad Ribic, Rob Rodi: Loki (Fumax)

Képregény. Minden érmének két oldala van. Thor történetét már jól ismerjük – itt az idő, hogy meghallgassuk Lokit is! Odin legbecstelenebb fia saját szemszögéből írja újra az asgardi mítoszt ebben a képregényben. Új oldaláról ismerhetjük meg Loki csillapíthatatlan hatalomvágyát, Sif iránti, zavaros érzelmeit, Balderrel szembeni gyűlöletét, valamint bátyja, Thor, és érzéketlen apja, Odin szeretetére irányuló, mélyen gyökerező és sértettséggel keveredő vágyódását. Rob Rodi klasszikus minisorozata egy kötetben, keménytáblás kiadásban jelenik meg a Fumaxnál. 

Itt írt róla Hetei Péter a Spekulatív Zónán.

Jodi Taylor: Második esély (Metropolis Media)

Sci-fi. A harmadik résszel folytatódik a St. Mary-krónikák: a St. Mary Történettudományi Kutatóintézet időutazó munkatársai ezúttal Isaac Newtonnal találkoznak, járnak az agincourti csatatéren, Trójában és az őskorban. Maxnak most sem megy minden olyan jól...

Vivien Holloway: Forgandó szerencse (Főnix)

Fantasy. Winie mindent megtesz, hogy elkerülje a bajt, de nagyon úgy fest, hogy hiába próbálkozik. A baj ugyanis mindig megtalálja őt. Lassan egy hónapja annak, hogy Harry Roghannel megszerezték a gépfarkashoz szükséges alkatrészeket, és működésbe hozták a szerkezetet. Azóta Winie törött karja már majdnem teljesen rendbejött. Ahogy a Will-lel való barátsága is. Harry viszont eltűnt, már hetek óta nem hallottak felőle, valaki azonban a fiú szerencsehozó amulettjére vadászik. Winie próbálja előkerítni, hogy figyelmeztesse, de közben akadnak egyéb problémái is.

Ezalatt Willnek is meggyűlik a baja a saját üzleti ügyeivel, ezeket azonban magának kell megoldani, hiszen nem támaszkodhat mindig Winie segítségére. Harry épp időben tér vissza, hogy alaposan felkavarja az amúgy sem túl nyugodt állóvizet, és Ezra Cassidy utáni bosszújával, valamint a rendre felbukkanó rosszakaróival cseppet sem könnyíti meg Winie dolgát, akinek viszont feltett szándéka, hogy életben tartsa őt.

Ryan North: How to Invent Everything: A Survival Guide for the Stranded Time Traveler (Riverhead Books)

Szakmunka/külföld. Egyelőre nem itthon jelenik meg ez a könyv, de nagyon szeretném, ha kiadná valaki magyarul is. Én ezen már nagyon sokat gondolkodtam: mi lenne, ha visszamennék az időben és ott ragadnék? Tudnék-e reprodukálni bármilyen technológiai vívmányt egymagam? Akár csak a kereket? Ryan North ugyanezt a helyzetet veszi alapul, hogy részletesen, tervrajzokkal együtt magyarázza el, hogy hogyan találj fel újra mindent. Wow!

Rob Reid: A Nulladik év (Metropolis Media)

Sci-fi. Teljes meglepetés nekem, hogy ez a vicces kis könyv hat év csúszással itthon is megjelenik: még a megjelenésekor olvastam és meg is említettem, amikor Catherynne M. Valente Space Opera című könyvéről írtam a múltkor: „A mi zenénk a legjobb a galaxisban, és 1977 óta ezt hallgatja minden idegen. Harminc év után azonban rájönnek, hogy a törvények értelmében a jogdíjakat is ki kellene fizetni… Ez pedig nagyobb bonyodalmakat okoz, mint a Galaktika-botrány.”

Ami ironikus, mert hát éppen a Galaktika adja ki a könyvet.

Fazekas Attila: A Csillagok Háborúja gyűjtemény (Magyar Star Wars Klub)

Képregény. Sok rajongó féltve őrzött kincsei között vannak ott Fazekas Attila Star Wars-képregényei – írta a Ziro.hu Star Wars-ügyi szakportál, mikor megírta, hogy újra kiadják a klasszikus képregényeket. Az már a Kilencedik.hu képregényes szakportálon derült ki, hogy az eredeti rajzokról új szkennek készültek, minden oldalt felújítottak és javították az elenyésző számú logikai vagy tartalmi bakikat. A kötet a három eredeti Star Wars-film történetét dolgozza fel képregényes formában. A keménytáblás újrakiadást először egy Magyar Star Wars Klub-rendezvényen lehet majd megvásárolni, szeptember 22-én, a Pólus Moziban.



Marko Kloos: Tengerészek (Agave Könyvek)

Sci-fi. A ​nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok.

Viktor Pelevin: iPhuck10 (Helikon)

Szépirodalom/sci-fi. Viktor ​Pelevin legújabb regényével a nem túl távoli jövőbe tekint: az iPhuck10 groteszk víziójában a darabokra szakadt néhai Egyesült Államokat már hatalmas fal választja el Mexikótól, Oroszország felett válogatott génekből kitenyésztett klón-cár uralkodik, a volt szovjet tagországok alkotta EU pedig jó pénzért bérbe adja légterét egymást rakétázó szomszédai számára.

Ronil Caine: Rémteremtő (Metropolis Media)

Sci-fi/horror? Egyelőre még nincs fülszöveg itt sem, de érkezik Ronil Caine, a Lilian szerzőjének második könyve.

Philip K. Dick: Kamera által homályosan (Agave Könyvek)

Sci-fi/újrakiadás. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak.

A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick klasszikus, eredetileg 1977-ben megjelent regénye új borítóval, tizenhárom év után jelenik meg újra magyarul.


Keith Roberts: Gőzkorszak (Metropolis Media)

Alternatív történelem. 1588-ban kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal. Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei... Az 1968-ban írt tegény most jelenik meg először magyarul.

Brandon Hackett: Isten ​gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról (Agave Könyvek)

Sci-fi/újrakiadás. 2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja. Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás.

A Brandon Hackett álnéven író Markovics Botond Isten gépei című regénye tíz éve jelent meg, ez alkalomból a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását teszi most elénk az Agave Könyvek. A kötet ezen túl négy novellát és egy esszét is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel.

*

Kövesd a Spekulatív Zónát a Facebookon és a Molyon is! Ha nem csak a fantasztikum érdekel, találsz egy szeptemberi könyvajánlót tőlem az Azonnalin! A többi havi ajánlót a blogon itt találod.

Comments

Popular Posts