Hét fantasztikus könyv az első félévből, amit nem hagynék ki a helyetekben
Az ember egy pillanatra nem figyel oda, és máris elhussan az év fele. Idén ráadásul nem is voltam olyan szorgalmas eddig olvasmányélményeim rögzítésében: viszonylag kevés kritikát/ajánlót írtam ide a blogra. Ennek többek között az is oka, hogy a látogatottsági adatok azt jelzik, hogy nagyon kevés embert érdekelnek az ilyen tárgyú cikkek.
A listákra viszont mindenki bukik, nem viccelek, egy akármilyen listát legalább háromszor annyian olvastok el, mint egy könyvajánlót, de nem ritka a tízszeres szorzó sem. Szóval álljon itt az elmúlt fél év hazai terméséből a szerintem legérdekesebb, legizgalmasabb hét darab: listába szedve.
Robert Jackson Bennett: Csodák városa (Agave Könyvek)
Fantasy. Robert Jackson Bennett trilógiája könyvről könyvre jobb lett, pedig az indítás is erős volt. Az évtizedeket átölelő történet mindegyik darabjában más főszereplőt kaptunk: ez esetben az északi óriás kémet/bérgyilkost, Sigrudot. Az apropó pedig ismét az, hogy hiába győzték le az isteneket, azok csak-csak visszatolják az arcukat. Ezúttal pedig az eddigi legnagyobb fenyegetés kopogtat. Rendkívül izgalmasra sikerült a trilógia zárása, és az egész világ izgalmas. Ne hagyjátok ki, itt írtam róla bővebben.
Dan Simmons: Terror (Agave Könyvek)
Horror. Két hajó, befagyva az északi sarkvidék jegébe. Sir John Franklin expedícióját halálra ítélték a körülmények, de Dan Simmons még egy csavart visz az 1840-es évek közepén felfedezésre indoló brit tengerészek történetébe: egy szörnyet, aki rájuk vadászik a jégen. A könyvből készült sorozat is szuper lett, de a könyv sokkal intenzívebben visz be minket a túlélésért folytatott kilátástalan küzdelembe a jeges vidéken. Itt írtam róla.
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek (Agave Könyvek)
Sci-fi/fantasy. Nagy örömmel vettem, hogy Ken Liu sok helyen méltatott novelláskötete idén itthon is megjelenik. Érdekes módon Liu történeteiben aztán első sorban nem az ötletek fogtak meg, hanem az, amilyen szépen Liu ír: gyakran könnyekig meghatóak ezek a történetek, tényleg. Másrészről pedig nagyon érdekes, ahogy ezek a novellák táplálkoznak Liu kínai származásából. Ezek után én már nagyon várom az általa szerkesztett, kínai novellákat gyűjtő Invisible Planets című antológia magyar megjelenését.
Neal Stephenson, Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása (Fumax)
Sci-fi/fantasy. Ez a könyv egy csoda, tényleg. A lényeg valami ilyesmi: a mágia eltűnt a világból 1851 környékén, és senki sem tudja, hogy mi ennek az oka... Egészen addig, amíg egy kormányzati ügynökségnél dolgozó fickó és egy nyelvész meg nem fejt pár régi iratot, ráadásul azt is kitalálja, hogy hogy lehetne visszahozni. Ebből az egészből nő ki a D.O.D.O. nevű, szintén kormányzati szerv, annak minden bürokratikus bájával. És mindezt remekül elkapják a szerzők, nagyon vicces a regény.
Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave Könyvek)
Weird. MÉH-telepek, pornóforgatások, borkóstolók, wellness-szállók, kocsmák névtelen külvárosokban, panellakótelepek, régi koncertek. Veres Attila novelláiban úgy tárja elénk a valót és a valótlant, ahogy senki más. Ezt írtam róla: „Továbbra is igaznak tartom azt a tavalyi állításomat, hogy a magyar valóság megragadására jelenleg a weird irodalom eszköztára és hangvétele a legalkamasabb: Veres Attila pedig szerencsénkre ennek a mestere.”
Neil Gaiman: Death – Halál (Fumax)
Képregény. A Fumax kettőzött erővel vetette bele magát újra a képregénykiadásba, aminek csak örülni lehet. Elsőként az itthoni kiadásban félbemaradt Sandman-sorozat egy különleges darabja, a Halál nev karakter történeteit összegyűjtő kötet jelent meg. Bár a történetek jelentős részét én már olvastam, nagyon jó ezt ilyen szépen megcsinálva, magyarul látni a polcon. Kötelező vétel, ennél kötelezőbb már csak a pár napja megjelent A teljes Watchmen lesz.
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018 (Gabo SFF)
Antológia. Minden évben elmondom, hogy milyen fontos az, hogy Jonathan Strahan éves antológiája megjelenik magyarul. A kisprózában csodás dolgok folynak az angolszász kiadásban; ha ennek akár csak egy szeletét olvashatjuk magyarul, az remek. Az idei válogatásnak még csak a felét olvastam ugyan, de úgy érzem, hogy az eddig megjelentek közül ez a legerősebb válogatás.

***

Comments
Post a Comment