A Galaktika-botrány krónikája

Mostanában jó párszor újra előkerült a Galaktika-ügy, és többen írtatok nekem a Facebookon, illetve többször felmerült a kérdés nyilvános felületeken is, hogy akkor mi is volt ez a dolog a Galaktikával? A 2016 márciusában általam elindított ügy két nagy cikkből és a történet utókövetését adó több kisebb cikkből áll, ráadásul félig itt, félig még a Mandiner.sci-fin, szóval nem csoda, hogy sokan nem tudják összerakni - szükség lehet egy összegzésre.


Én már régen szerettem volna egy ilyen anyagot, viszont nem szerettem volna én megírni azt. Túl sokat foglalkoztam ezzel az üggyel, és azt szerettem volna, ha egy másik újságíró vetne rá egy pillantást, aki nincs benne nagyon a fantasztikus közegben, tehát külső szemmel végig tudja nézni az egész sztorit. Ez a mai napig nem történt meg, szóval csak rám marad a feladat. Igyekszem összerakni egy viszonylag tárgyilagos összefoglalót a teljes Galaktika-ügyről, az elejétől egészen mostanáig. De még előtte...

Rövid összefoglaló, avagy TL;DR: a 2004-ben új csapattal elindított, a legendás magyar fantasztikus antológia nevét és számozását továbbvivő új Galaktika (kiadója a Metropolis Media) a kezdetektől fogva jogtalanul, a szerzőket megkárosítva közölt külföldi novellákat a magazinban. A 2004 és 2016 megjelent lapszámok többségében bizonyíthatóan volt olyan novella, amelynek fordításáról és közléséről nem tudott a külföldi szerző. A legtöbb kérdéses novella szövege ingyen elérhető angolul az interneten, de ettől még szerzői jog védi őket, nem lehet lefordítani, közölni, majd pénzt kérni érte olvasóktól a szerzők (vagy a kiadók, ügynökségek, lapok) engedélye nélkül. Az amerikai fantasztikus írók szövetsége (SFWA) és a szerzők jogaival foglalkozó Author's Guild megállapítása szerint a Galaktika összesen 348 angolszász szerzőtől közölt jogtalanul novellákat; ezen szerzők egy részét aztán utólag kártalanította a kiadó.

A két legfontosabb cikk az ügyről:

Engedély nélkül közölte külföldi szerzők novelláit a Galaktika

Végignéztük az összes Galaktikát, tizenkét évnyi svindlit találtunk

A Galaktika közleményei:

A jogsértések elismeréséről

Az SFWA-val és az Author's Guilddel kötött megállapodásról

A két véleménycikkem minderről:

Három pontban a Galaktikáról

Gondolatok a Galaktika közleménye kapcsán

*

Az egész úgy kezdődött, hogy 2016 tavaszán interjúra készültem a Galaktika vezetőivel. Interjúra készülve mindig végigpörgetem az internetet, elolvasok az alanyaimról, alanyaimtól bármit amit találok és ami érdekes lehet. Így akadtam rá Doug Smith listájára, amelyen külföldi fantasztikus magazinok elérhetőségeit és működésük részleteit szedte össze íróknak, akik szívesen jelennének meg külföldön. Ezen már akkor is piros figyelmeztetéssel szerepelt a Galaktika, így ráírtam Doug Smithre, aki rögtön összekötött két érintett szerzővel, akiknek bizony fogalmuk sem volt, hogy megjelentek Magyarországon egy magazinban, amíg rá nem kerestek a nevükre az interneten. Ennek nyomán elkezdtem leveleket küldözgetni a 2015-ben a magazinban megjelent szerzőknek, és szépen lassan kiderült, hogy itt valami nagyon nincs rendben - el is készült a cikk hamarosan. Az interjúra így is elmentem, és a végén szembesítettem a Galaktika vezetését a birtokomba került szerzői levelekkel, de ők akkor és ott nem kívánták kommentálni a dolgot. (Később az interjú megjelenését letiltották.)

Az első cikk tehát még aznap megjelent, Burger István pár órával az interjú után megküldött, kissé bicskanyitogató közleményével együtt: itt olvashatjátok el az egészet. Ami ebből a cikkből kiderült: a Galaktikában olyan novellák jelennek meg szerzőik tudta nélkül, amelyek 1. vagy ingyen elérhetőek az interneten angolul; 2. vagy egy-egy viszonylag régi angol nyelvű antológiában szerepelnek sorban egymás után; 3. vagy éppen egy, a Popular Science oldalán egyben megjelent mininovella-válogatás darabjai külön-külön közölve. Ez azt jelenti tehát, hogy egy lapszám összerakása úgy nézett ki, hogy a szerkesztő keresett egy netre kirakott novellát (ezek általában kedvcsinálók voltak a Clarkesworld vagy a Lightspeed egy-egy számához), vagy előkapta a kedvenc antológiáját, és lefordítatott az ott egymás után sorakozó novellákból egyet-egyet - a szerzőt, vagy annak ügynökét senki sem kereste meg, hogy jogszerűen megvásárolják a történetet. Ez ugye egy normális, novellákat közlő magazinnál nagyon nem így megy, és a cikk végén egy szerzői jogi szakértő el is magyarázza a dolgokat.

Burger István főszerkesztő ekkor azzal védekezett, hogy "a jogdíjak ügye a világban egy nagyon bonyolult kérdés". Két héttel később aztán kiadott egy közleményt, amelyben nagyon vonakodva és magukat minden ponton mentegetve (egy igazi csoda a közlemény, olvassátok el), de elismerték a jogsértést és kárpótlást ígértek a megkárosított szerzőknek. Egészen konkrétan így fogalmazta meg ekkor a főszerkesztő, hogy mi történt a lapnál: "Kitértem arra is, hogy ami a jogdíjakat és honoráriumokat illeti, teljesen rendezett a státusza a teljes könyvkiadásunknak, ugyanakkor elismertem, hogy sajnos a magazin külföldi novelláinak egy részénél nem jártunk el kellő alapossággal, körültekintéssel vagy éppen gyorsasággal." Mint később kiderült, ez a mondat egy nagyon erős csúsztatás volt. Az ügy eljutott a Science Fiction and Fantasy Writers of America (SFWA) nevű írószervezethez is már áprilisban, én pedig írtam egy véleménycikket az ügyről, majd átvizsgáltam a Galaktika április és májusi számainak jogtisztaságát (nem voltak rendben). Közben A. G. Carpenter a saját blogján is több cikket írt az esetről.

Volt még egy cikkem, aminek az volt a lényege, hogy a Galaktika kapott kétmillió forint közpénzt a Szerencsejáték Zrt.-től a régi Galaktika 175 számának digitalizálására, de csak öt lapszámot digitalizáltak belőle.

A második cikk. Már az első cikk anyaggyűjtése során látszott, hogy ezt a gyakorlatot nem az utóbbi években kezdték folytatni a lapnál. Ezért egy kisebb pihenő után nyár elején szisztematikusan végigmentem a 2004 óta megjelent összes Galaktikán, és az összes olyan szerzőnek írtam, akihez találtam bármiféle elérhetőséget. Ez több száz email-váltást jelentett. Ezek eredményeként született meg a második cikk. A lényeg röviden: az első lapszámtól kezdve nem volt rendben a közölt novellák jogtisztasága; minden évben volt több tucat jogszerűtlenül közölt novella (összesen tizenkét év alatt 397, amit biztosan tudtam igazolni); elenyésző volt a biztosan megvásárolt novella, amelynek közléséről tudott a szerző; egy könyvet is jogtalanul adott ki a Metropolis Media; találtam aztán még három teljesen kamu interjút is híres hollywoodi filmrendezőkkel, amit külföldön készült interjúkból ollózott (ne kerteljünk: plagizált) össze valaki.

Ekkorra tehát világos lett, hogy a hazai SFF-körökben legendás Galaktika újraindítása a magyar fantasztikum egyik legdurvább szemfényvesztése volt: ugyan jelentek meg jó novellák és a klasszikusok mellett új hangok is, ez csupán a véletlennek volt köszönhető. A szerkesztési elv nem az volt, hogy válogassuk össze a fantasztikum legjavát, hanem az, hogy válogassuk össze azokat a novellákat , amelyeknek a szövegét ingyen meg tudjuk szerezni valahonnan, no matter what. A jogokért nem fizettek honort a szerzőknek, sőt, mindig lehetett hallani, hogy a fordítók és az esetleges magyar szerzők is csak nehezen jutnak a pénzükhöz; mindeközben az újság súlyos összegekbe került és kerül most is a vásárlóknak.

Külföldi visszhang. Az SFWA szeptemberben hivatalos közleményben (angolul itt) ajánlotta a területen dolgozó szerzőknek, szerkesztőknek és fordítóknak, hogy ne dolgozzanak a Galaktikával, amíg a szerzői jogsértések ügye nem oldódik meg. Külön blogposztot szentelt az ügynek a Hugo-, Nebula-, stb.-díjas Ann Leckie is (angolul itt), majd hamarosan a brit The Guardian napilap könyves rovatában jelent meg egy nagy összefoglaló cikk a magazin körüli botrányról - amiről persze itthon egy újság sem írt, mert kit érdekel a fantasztikum. (Közben a Galaktika télen nekiállt, hogy a hangzatos "Olvasásgalaktika Élménykampány" segítségével jótékonynak mutassák be magukat, miközben azért kellett nagyon gyorsan elosztogatni egy csomó Galaktikát, mert egyébként be kellett volna zúzni őket.)

A januári jogsértések. A fene se akart már a Galaktikával foglalkozni, de januárban csak úgy rutinból írtam a friss lapszám szerzőinek, hogy minden rendben van-e. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy közel sem: két szerzőt ugyan megkerestek, hogy lefordítanák a novellájukat, de ők még visszajelzésre, szerződésre és/vagy kifizetése vártak, miközben az írások már meg is jelentek a lapban. Itt írtam erről. Erre személyesen jött be a szerkesztőségünkbe a Galaktika fél vezetősége, hogy "bizonyítékokat" mutasson be arról, hogy nincs igazam - ezek azonban csak azt igazolták, amit a szerzők korábban megírtak nekem. Itt nézhetitek meg a papírokat. Azóta nem ellenőriztem a megjelenéseket, jóval kevesebb is lett a kurrens angolszász szerző a lapban, közülük is sokan a kártalanítás során adtak el nekik még egy novellát.

A megegyezés. Éppen bezártam a Mandiner.sci-fit, és megcsináltam ezt a blogot, amikor kiderült, hogy az SFWA és a közben az ügybe bevont írói jogvédő szervezet, az Author's Guild megegyezett a Galaktikával (a teljes szöveg angolul itt) a jogtalanul közölt novellák kapcsán fizetendő kártérítésről. A megegyezés 267 írót érintett, ennyi írót képviselt a két szervezet a tárgyalások során, ennyi írót tehát biztosan megkárosított a Galaktika - de mint később kiderült, ennél sokkal többen voltak. A szerzőket nem egyszerre kellett kártalanítania a kiadónak, hanem minden szerzőnek egyenként kellett megegyeznie a Galaktikával a szervezet által kijelölt feltételek mentén. Hozzátették: az SFWA és az Author's Guild azonban egészen addig jogsértőként kezeli a Galaktikát, amíg minden szerzőt nem kárpótolnak.

A megegyezéssel kapcsolatban a Galaktika, pontosabban Burger István is adott ki közleményt, amelyben azt állította: már csak a kérdéses novellák tíz százalékát nem rendezték. Az SFWA-nál az üggyel foglalkozókat megkérdezve kiderült számomra, hogy ez nem igaz, aztán számolgattam egy kicsit én is. Az SFWA ugyanis közben két listát is közzétett, az elsőt nem akarták publikálni, csak véletlenül került ki és le is szedték hamar, de én még láttam: ezen 250 szerző volt, akiket akkor (szeptemberben, két hónappal Burger győzelmi jelentése után) még nem fizettek ki, az összesen 348-ból, akik a két szervezet végleges listáján voltak. Ez azt jelenti, hogy a közlemény kiadásakor a listán szereplő szerzők 72 százalékának tartozott még a kiadó. Nem tudom, ma hogy állnak ezekkel a kifizetésekkel, mindenesetre ebben a posztban még leírtam, hogy szerintem mi az igazi botrány ebben az egészben.

A kiadó pedig továbbra is vígan él, bár talán leginkább annak köszönhetően, hogy immár második alkalommal nyertek EU-s irodalmi pályázaton harmincmillió forintot. Ez persze nem bűn, felfedezték a lehetőséget és ügyesen pályáztak. A Galaktika is megjelenik, bár mint említettem, lényegesen kevesebb kurrens angolszász szerzővel és lényegesen több keleti, illetve hazai novellával. A szerkesztőség tagjait a hivatalos hazai SF-establishment továbbra is szívesen látja vendégként rendezvényein: a Magyar Írószövetség SF-szakosztályának estjein például azóta szerepelt Németh Attila, a szerzői jogsértéseket irodalmi szerkesztőként levezénylő vezető és Mund Katalin is, aki szabadidejében Ridley Scottal és George Lucasszal készült interjúkat hamisít; de Németh vendége lesz most a többi között (és a romániai kollégák mellett) az Avana Egyesület vagy Szélesi Sándor nevével fémjelzett romániai rendezvénynek is.

Egyszer sem kérdezték meg ezektől az emberektől nyilvánosan, mármint rajtam kívül, hogy hogy a fenébe is történt ez, Pistukám. Hogy volt, hogy 2004-től kezdve tizenkét éven át megrövidítettétek a külföldi szerzőket és átvertétek a magyar olvasókat, végül óriási szégyent hozva a magyar fantasztikumra külföldön? Talán sosem fog kiderülni - talán ők még a mai napig azt hiszik, hogy ez teljesen rendben volt. Fene tudja. Én mindenesetre ennyit tudok elmondani, amit itt fent összeszedtem.

Comments

  1. Ezen a nulla változáson eltöprengtem kicsit.

    Magas az ingerküszöb? Vajon mi kéne ahhoz, hogy a régi megrendelők elpártoljanak? Valami olyan rohadás, mint ami a Stádium Kiadóra zúdult? Mert a zaklatás még kivált valamit, de a szimpla jogsértés az smafu? Követték egyáltalán az eseményeket? Ha igen, érdekli őket egyáltalán az egész felfordulás vagy teljes érdektelenséggel várják a következő lapszámot, mert őket csak a dolgok irodalmi része érdekli?

    A terjesztők nyilván tesznek az egészre, amint a kiadás-bevétel rész stimmel, ők kiteszik a magazint a standra, boltba, oszt' jól van.

    A dörzsöltebb szaktársak talán vállon is veregetik a menedzsmentet, eddig de jó, hogy költséghatékonyan csinálták, csak tízeniksz év múlva buktak le, attól se dől össze a világ, lecseng ez is, csak csendben kell maradni, kivárni a végét?

    Ott publikált magyarok a régi együttműködésre tekintettel nem állnak ki. Súlyos belső disszonancia lehet ebből, vagy semmilyen, mondván ővele jól bántak, eztán is együtt dolgozik/dolgozna velük, vagy ha történt is pár visszásság, megalkudott a helyzetet/szégyellve titkolja levonja a tanulságot és többé arra se néz. Vagy néz, és publikál, mint a kisangyal, mert nem lát más alternatívát. Az érdekek meg ugye néha feleszik az elveket.
    Érdekes, itt nincsenek megjelenéstől való elhatárolódások, mint az Avanánál, Zsoldos-díjnál. Miért?

    Perek? Perek sehol. A szerzői jogi ügyek macerásak. Hosszadalmasak. Szürke zóna. Papíron nem, de a gyakorlatban...! Novellák esetén max blacklistre kerül a külföldi szerzőknél és kiadóknál a Galaktika (és ott s mindre, akik jól jártak, azoknak nincs negatív élmény, mások kárán tanulás nem tudom, mennyire működik), de nem kapnak pert.

    ReplyDelete
  2. gyalázat. Respekt a feltárónak.

    ReplyDelete

Post a Comment

Popular Posts