Huszonegy fantasztikus könyv, amit érdemes kézbe venni idén nyáron
Mindenki kiheverte már a Könyvhét fáradalmait? Helyrerázódtak a könyvekkel teli zsákok cipelése közben elgémberedett izmok? Sikerült már legalább pár kötetet kivégezni azokból, amiket megvásároltatok?
Csak azért kérdezem, mert itt a nyár, és bár a könyvpiacon is beáll az uborkaszezon, azért nem maradunk friss fantasztikus megjelenések nélkül. A nyári könyvajánló azonban elég sovány lenne, ha csak a hazai könyvekre vetnénk egy pillantást, ezért aztán (szokásomhoz híven) a friss amerikai megjelenésekből is válogattam pár érdekeset.
Tobi Hirotaka: The Thousand Year Beach (Haikasoru, június 19.)
Sci-fi. Az ázsiai fantasztikum egyre nagyobb teret nyer az angolszász kiadóknál, de én eddig a japánokról lemaradtam, akikről most megtudtam, hogy úgy hívják a sci-fit, hogy saiensu fikushon. Tobi Hirotaka könyvében egy virtuális poszthumán édenkertben járunk, ahol ezer éve nem járt ember, és az örök nyarat csak mesterséges intelligenciák népesítik be. Az idiltt egy sereg pók töri meg, akik lerombolják a várost: az MI-k pedig egy utolsó csatára készülnek ellenük.
Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning (Saga Press, június 26.)
Fantasy. Rebecca Roanhorse idén már bezsebelt egy Nebula-díjat novella-fronton, első regényével kapcsolatban pedig óriási a hype. A világot elnyelte a víz a klímaváltozás következtében, a korábbi navahó rezervátum, Dinétah viszont felvirágzott: istenek, hősök és szörnyek járják a vidéket. Maggie Hoskie szörnyvadász, aki egy kisvárosban eltűnt kislány nyomába ered, de olyan szörnyet talál, amire maga sem számított...
Hannu Rajaniemi: Summerland (Tor, június 26.)
Fantasy. Ez a második év, hogy nyáron hírt adok Hannu Rajaniemi új könyvének megjelenéséről, de most tényleg megjelent. A fülszöveg tavaly óta kicsit megváltozott, de a lényeg: a fenomenális Jean le Flambeur-trilógia szerzője egy olyan harmincas évekbeli Britanniába visz minket, amelyben a halált immár nem félik, hanem kiaknázzák. A Brit Birodalom kiterjesztette a hatalmát a holtak országa, Summerland felé… De nem csak ők kémkednek ott, hanem a szovjetek is.
Jason Fry: Az utolsó Jedik (Szukits, június 27.)
Sci-fi. Kell ide összefoglalót írnom? Magyarul is érkezik menetrend szerint a nyolcadik Star Wars-film hivatalos könyvváltozata, ahol bizonyára betömnek pár plot hole-t és megmagyaráznak pár dolgot. Rajongóknak gondolom kötelező.
J. R. R. Tolkien: Beleriand dalai (Helikon, július 6.)
Fantasy. A Középfölde Históriája sorozat harmadik kötete különleges betekintést kínál Középfölde mitológiájának teremtésébe. Tolkien világának két fontos története: Húrin gyermekeinek tragédiája, valamint Beren és Lúthien Tinúviel halhatatlan szerelme teljes szépségében tárul az olvasók elé a nagy mesélőnek oly kedves elbeszélő költeményekben, Christopher Tolkien magyarázó jegyzeteivel kiegészítve.
Alan Moore – Dave Gibbons: Watchmen (Fumax, július közepe)
Képregény. A teljes Watchmen: egy kötetben a teljes történet, oversized méretben, keménytáblás, exkluzív kiadásban, az Absolute edition-höz készült digitálisan felújított színezéssel. A kiadó közlése szerint eredeti fordítás lett felhasználva, de az is újra át lett nézve, és a szükséges helyeken javítva. Lesz belőle egy védőborítós, limitált verzió is, ami csak a Fumax webshopban, a rendezvényeken, illetve a Trillian Képregénybolt kínálatában lesz megtalálható.
Theodora Goss: European Travel for the Monstrous Gentlewoman (Saga Press, július 10.)
Fantasy. Még nem írtam róla, de egész jól szórakoztam Theodora Goss debütáló kötetén, amely elnyerte a legjobb elsőkönyvesnek járó Locus-díjat, és amelyben a klasszikus 19. századi rém- és egyéb történetek (Jekyll/Hyde, Frankenstein, Dr. Moreau, stb.) eddig kissé elhanyagolt női karakterei kapták a főszerepet Sherlock Holmes asszisztálása mellett. A magyar származású írónő a folytatásban az Osztrák-Magyar Monarchiába utaztatja hőseit, a címlapon pedig a Lánchíd szerepel. Én nagyon várom a dolgot.
Alejandro Jodorowsky: Ami odalent van (Pesti Könyv, július 15.)
Képregény. Jön Jodorowsky és Moebius klasszikus képregénysorozatának harmadik része, fülszöveg még nincs, én pedig nem követem, így nem tudom, mi lesz benne. Az biztos, hogy a borító (kettő verzió van belőle), most is csodás.
Alan Moore: Batman: A Gyilkos Tréfa (Kingpin)
Képregény. Egy igazán klasszikus Batman-történet keménytáblás kiadásával jelentkezik a Kingpin: mi történt, ami közönséges emberből Gotham City legnagyobb bűnözőjévé változtatta Jokert? Megakadályozhatja Batman, hogy Joker belerángassa Gordon felügyelőt és a lányát, Barbarát is a maga beteges játékaiba? És véget vethetnek ők ketten az örökkévaló párbajuknak, mielőtt túl késő lenne?
Federico Baccomo: Anna éppen hazudik (Metropolis Media, július)
Sci-fi. Új labelt indít a Galaktika Latte néven, amelyben a könnyedebb fatasztikus címeket gyűjtik. Az Anna éppen hazudik egy olyan könnyed sci-fi amely sokkal inkább vizsgálja az embert, és a ráható különböző technikai eszközöket, vívmányokat. Például hogyan alakítja egy ember kapcsolatait, ha a telefonja megtudja mondani, ki mikor hazudik, de azt nem, hogy mit! Mennyire befolyásolja ez kapcsolatunkat az adott személlyel, mennyire használnánk ki, de mi van ha jobb nem tudni, ha valaki hazudik nekünk? És mi van, ha ez az egész ennél sokkal többet rejt, mint egy egyszerű mobil applikációt?
J. G. Ballard: Toronyház (Metropolis Media, július)
Disztópia. Még egy igazi klasszikus érkezik a nyáron a Galaktikánál: J. G. Ballard 1975-ös könyvében egy modern toronyház módos lakói között szabadul el a káosz. A negyven emeletes épületben szép lassan éleződnek a feszültségek a fenti szinten élő gazdagabak, és az alacsonyabb szinteken élő szegényebbek között, aztán hamarosan kitör a nyílt háború: a lakók visszasüllyednek egy ősi, törzsi szintre. Itt írtam a kötetről hosszabban.
Philip K. Dick: Jones kezében a világ (Agave Könyvek, július 19.)
Sci-fi. Lassan, de biztosan épül teljessé a Philip K. Dick-életműkiadás az Agave Könyveknél, magyarul eddig nem olvasható regény érkezik most az újrakiadások között. Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: előre látja a jövőt, és képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol az be lett tiltva.
Iain M. Banks: Fegyver a kézben (Agave Könyvek, július 19.)
Sci-fi. Ráadásul most Iain M. Banks klasszikus Kultúra-sorozatának újrakiadásába is belefog a kiadó. Cheradenine Zakalwe a Rendkívüli Körülmények egyik legtöbbet foglalkoztatott ügynöke, aki mégis a visszavonulás mellett dönt. Diziet Sma, a gyönyörű és titokzatos nő talált rá valamikor Zakalwéra, emelte fel az ismeretlenségből, és tette a Kultúra megbecsült katonájává. Most azt a megbízást kapta, hogy kutassa fel a visszavonult ügynököt, és győzze meg őt, vállaljon el egy utolsó, sorsdöntő bevetést. Azt hiszi, jól ismeri a férfit, de a Zakalwe múltjában rejtőző szörnyű titkokra még ő sincs felkészülve.
Naomi Novik: Spinning Silver (Del Rey, július 10.)
Fantasy. A Rengeteg sikere után ismét egy mesebeli világot tár elénk Naomi Novik, a szemfülesebbek pedig talán azt is észrevehetik, hogy ennek a történetnek egy rövidebb változatát már olvashattuk Jonathan Strahan tavalyi antológiájában. Miryem egy anyai ágon pénzkölcsönző család sarja, ám az édesapja nem igazán jó a szakmában… Ő viszont igen. Ráadásul úgy hírlik egy idő után, hogy az ezüstöt is arannyá tudja változtatni. És akkor még ott vannak az erdő furcsa lényei, akiknek közük van mindehhez; és a király, aki ki akarja használni Miryem tehetségét.
Richard Morgan: Törött angyalok (Agave Könyvek, augusztus 2.)
Sci-fi. Még egy régóta várt újrakiadást érkeztet nyáron az Agave Könyvek. Richard Morgan cyberpunk-trilógiájának első része az elmúlt években kétszer is megjelent új borítóval, most pedig érkezik a második rész. Takeshi Kovacs egy sérült harci testbe burkolva, zsoldosként vesz részt egy brutális helyi háborúban, amit a Protektorátus pénzel, hogy leverjék a Sanction IV-en kirobbant forradalmat. Aztán lehetőség adódik, hogy csatlakozzon egy titkos akcióhoz, amelynek során egy értékes régészeti leletet szerezhetnek meg, és a harcedzett veterán rejtélyek, árulások és véres események középpontjába kerül. Olyasmit találnak, ami az emberiséget új korszakba repítheti. Vagy végleg kitörölheti az univerzumból.
N. K. Jemisin: A megkövült égbolt (Agave Könyvek, augusztus 2.)
Fantasy. Kevés nagyobb szerelmem volt az elmúlt pár évben, mint Nora K. Jemisin többszörösen Hugo-díjas regénytrilógiája. Az idén Nebulát nyerő, Hugo-várományos harmadik rész augusztusban érkezik magyarul. Hamarosan visszatér a Hold. Hogy ez az emberiség pusztulásának, vagy esetleg valami még rosszabbnak az előjele, az két nőn áll. Essun örökölte Tízgyűrűs Alabástrom erejét. Reméli, ezzel megtalálja a lányát, Nassunt, és olyan világot teremthet, amelyben minden orogén gyermek biztonságban nőhet fel. De Nassun számára mindez késő. Az anyja hiába válik képessé az obeliszkkapu irányítására, ő már látta a világ gonoszságát. Elfogadta, amit az anyja soha nem fog beismerni: az elromlott dolgokat nem mindig lehet helyrehozni. Az egyetlen járható út ilyenkor a teljes megsemmisítés.
Jo Walton: An Informal History of the Hugos (Tor Books, augusztus 7.)
Szakmunka. Tavalyelőtti bejelentése óta izgatottan vártam ezt a kötetet: Jo Walton arra vállalkoziott, hogy összefoglalja a Hugo-díj történetét a kezdetektől napjainkig. Az alapot a 2010 és 2013 között a Tor.comon megjelent posztjai nyújtják. Ez egy elég izgalmas téma, de arra nem számítottam, hogy 576 oldalon fejti ki Walton. Azért én belenézek.
Robert Jackson Bennett: Foundryside (Crown, augusztus 14.)
Fantasy. Az Isteni városok-trilógia lezárultával új történetfolyamba vág bele Robert Jackson Bennett. Ipari szinten használt, céhek által működtetett, számítógépes programozásra emlékeztető mágia tette precízen működő kapitalista gépezetté Tevanne városát. Sancia Grado egy itt élő tolvaj, ráadásul egy igen ügyes tolvaj, aki legutóbbi megbízása során egy nagy hatalmú mágikus tárgyat lop el, ami képes megváltoztatni a valóság szövetét, ha rossz kezekbe kerül. Sancia veszélyben van...
Cixin Liu: Ball Lightning (Tor Books, augusztus 14.)
Sci-fi. Amerikában már lezárult Cixin Liu Háromtest-trilógiája, most egy másik regénye, a 2005-ös Ball Lightning jelenik meg. Chen szüleit egy gömbvillám öli meg a szeme láttára, így arra teszi fel az életét, hogy megértse ezt a természeti jelenséget. Hamarosan rájön, hogy a gömbvillám-jelenség csak egy jelensége a részecskefizika egy teljesen új területének, amit a hadsereg és egy erkölcsileg nem éppen kiegyensúlyozott tudós a saját céljaira szeretne használni.
Drew Williams: The Stars Now Unclaimed (Tor Books, augusztus 21.)
Sci-fi. Egy titokzatos energiahullám az ismert bolygók ezreit lökte vissza a sötét korba: van, ahol csak a nagyon kifinomult technológiák nem működnek, de van, ahol visszatért a középkor. Jane Kamali munkája, hogy a Justified nevű frakció számára olyan különleges képességekkel megáldott gyerekeket találjon ezeken a bolygókon, akik megakadályozhatják, hogy az enegiahullám még egyszer lesújtson. Nem csak ő keresi azonban az ilyen gyerekeket, hanem a Pax nevű fasiszta katonai frakció is, akik nem válogatnak a módszereikben. Jane-nek, a telekinetikus képességekkel bíró Esának és Jane szedett-vedett csapatának tehát menekülnie kell. Nagyon szórakoztató, nagyon pörgős történet.
Keith Roberts: Gőzkorszak (Metropolis Media, augusztus)
1968-ban megjelent alternatív történelmi sci-fi klasszikussal jön ki nyáron a Galaktika. 1588-ban Erzsébet királynőt meggyilkolják. A spanyol Armada legyőzi Angliát, a protestantizmusnak leáldozik. A huszadik században a katolikus egyház az úr, a technológiát pedig a gőzgépek és a primitív rádiók szintjén tartják. A tudományt azonban nehéz lesz visszatartani: forradalom készül.

*

A Spekulatív Zónát Molyon és Facebookon is tudod követni, utóbbi helyen napi hírszemlével a fantasztikum világából.
Comments
Post a Comment