Vágatlanul: sci-firől beszélgettem Dragomán Györggyel
Dragomán György nemrégiben A fényes jövő címmel sci-fi tárcasorozatba kezdett a Qubit.hu-n. A Magyar Nemzet számára kérdeztem erről, illetve egy kicsit politikáról is. Az újságba került verziót itt tudjátok elolvasni, alant pedig a politikamentes, a sci-fis kérdéseknél bőbeszédűbb, vágatlanabb verziót olvashatjátok.
Hogy indult ez a történet?
A szépírói énem mellett van egy erős geek énem is. Mindig érdekelt a tudomány, rendszeresen tájékozódom, linuxot használok, kicsit tudok programozni, ismerem a populáris kultúrát is. Sok területen vagyok otthon, az egyetemen filozófiát hallgattam. Ha nem író lennék, akkor filozófus lettem volna, és elmefilozófiával, etikával és talán politikai filozófiával foglalkoznék. Ezek a sci-fi ként olvasható tárcák lehetőséget adnak arra, hogy kiéljem az ilyen mániáimat. Mindig is írtam tudományos fantasztikus elemeket tartalmazó szövegeket, rendszeresen közöltem is ezeket irodalmi lapokban, napilapokban. Egyszer adtam egy interjút a Tilos Rádióban, ahol szóba került a sci-fi, és elmondtam, hogy vannak sci-fiként olvasható írásaim.
Amikor indult a Qubit, eszükbe jutott ez az interjú és ajánlottak nekem egy rovatot. Fontos és mániákusan hangoztatott meggyőződésem, hogy minden újságnak, minden portálnak kéne közölnie irodalmat. Az irodalom szinte az egyetlen hosszútávon maradandó tartalom. És az emberek el is olvassák, ha eléjük tesszük. A Qubit felkérés jókor talált meg, éppen voltak olyan a valóság határait feszegető szövegeim, amelyekről nem tudtam, hol fognak megjelenni. Fontos nekem, hogy a regényírással párhuzamosan, kis szövegeket is írjak, nagyon élvezem ezt a frappáns formátumot, ezt a terjedelmet. A sci-finek is jól áll ez a forma és vannak hagyományai még a magyar irodalmon belül is, gondoljunk csak Örkény vagy Spiró egyes írásaira. Én ráadásul nagyon szeretek kis kövekből bonyolult szerkezeteket építeni, a Qubiton eddig figyeltem arra, hogy ne ciklusokat írjak, de már érzem, hogy pár történet folytatódni fog.
A zsánerirodalommal foglalkozó körök örök szívfájdalma, hogy a magasirodalom intézményrendszere nem foglalkozik az ilyen jellegű könyvekkel. Kapott visszajelzést a szokásos csatornákon a sci-fi tárcáiról?
Azt látom, hogy egy csomó ember elolvassa ezeket az írásokat, az olvasóim, talán olyanok is akik egyébként nem olvasnának sci-fit. A nevem megvan, írhatok akármit, az olvasóim többnyire bíznak bennem annyira, hogy elolvassák, mert én írtam. Ha sci-fi, akkor azt, ha krimi, akkor azt. De alapvetően nem volt semmilyen visszajelzés egyik közeg felől sem, és ha lenne, akkor sem érdekelne. Én nem hiszek a kategorizálásban, és nem érdekel a zsánerirodalom mint szubkultúra. Akkor lehetne a szememre vetni, hogy zsánerirodalmat írok, ha mondjuk Star Trek-regényeket írnék álnéven. Amit én írok, azt én írom. Amúgy az életemben publikált második novellát is olvashatta sci-finek aki akarta, az EU-s csatlakozáskor közöltem egy antológiában, arról szólt medveháton csempésznek át embereket egy robotkutyák által őrözött határon. Volt, aki az első regényemet, A pusztítás könyvét is annak olvasta - de azt lehetett akár noir kriminek is olvasni. Persze kényelmes dolog kategorizálni, piaci igény is van rá, és nem is lehet tagadni, hogy léteznek zsánerkönyvek. A kérdés inkább az, hogy melyik irányból melyikbe van átjárás.
Ez jó kérdés. Egy szépírónak könnyebb a zsáner felé fordulnia, mint egy zsánerírónak a szépirodalmi közeg felé?
A zsáner mindig egy szigorú szabályokkal rendelkező szubkultúra. A zsáner csinálja ezt magának: képez egy törzset, aminek szabályai vannak, és ezen belül működteti saját magát. A kitörés onnan hosszabb távon, a kanonizáció útján működhet. Raymond Chandlert ma már nem azért olvassuk, mert krimiíróAkit a Paris Review-ban interjúvolnak, mint Stephen Kinget vagy Walter Mosleyt, az már a kánon részének tekinthető. De ez az egész sokszor főleg marketingkérdés, amivel egy írónak nem kell feltétlenül foglalkoznia. Én mindig írtam a magam dolgát, és mindig azt gondoltam, hogy a lehető legjobb könyvet és szöveget kell megírni. Egyszer, amikor a Népszabadságnak írtam tárcákat, összejött egy olyan hatos ciklus, amiről láttam, hogy az akár sci-fiként is olvasható. Elküldtem a Galaktikának egyben, örömmel lehozták. A zsáner is tud kirekesztő lenni, és az emberek is. Mindig nevetek azon, ha valaki azt mondja, hogy nem olvas kortárs irodalmat. Nem hiszek a kategóriákban. Jó könyveket kell olvasni, és kész. Borges sci-fi író? Pynchon? David Foster Wallace? Bolano krimi szerző?
A ponyva veszélyes nem a zsáner, nagy lecke volt nekem, mikor egyetemista koromban eljutottam Amerikába, és egy repülőn mellettem ülő, ősz hajú néni Star Trek-regényt olvasott. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, hogy mindig ezt olvasta, egész életében. Erdélyben nőttem fel, ahol viszonylagos könyvhiány volt, és előfordulhatott, hogy egyszerűen elfogyott az olvasnivaló. Ezért aztán olvastam mindent, ami volt. Ettől sokat kaptam, mert olyan dolgokat olvastam, amelyeket egyébként nem feltétlenül. A sci-firől azt gondoltam, hogy egy lépőkő, amin a kamaszkor végével túljutsz, és utána nem csak ilyet olvasol. Volt aztán egy skót barátom, korombeli ember, nagy geek volt, aki az Út cimű regény miatt elkezdett Cormac McCarthyt olvasni, én meg kölcsönadtam neki az összeset, mindet el is olvasta. De utána hiába győzködtem, nem kezdett el Pynchont olvasni, nem tudtam rávenni, hogy magasirodalmat olvasson, még Margaret Atwoodot se. Akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy működik ez a lépőkő elmélet.
Az igaz lehet, hogy a zsáner és a magasirodalom intézményrendszerei elmennek egymás mellett? Egyetemi szinten, folyóiratokban nem nagyon tűnik fel a fantasztikum, a romantika vagy a krimi.
Szerintem a zsánernek sokkal erősebb intézményrendszere van, mint a magasirodalomnak. Én egyébként angol szakos voltam, ahol ezt nem lehetett érzékelni. Lehetett olvasni akármit. Anthony Burgess, vagy James Joyce... Az Ulyssest is lehet fantasztikumnak olvasni, a Finnegan's Wake-ről pedig mindig azt mondtam, hogy az egy korát megelőző sci-fi rádióadó, amit ezért nem tudtak a maga korában értelmezni. Az irodalmi lapoknak pedig, ha küldesz egy novellát, azt közölni fogják, ha jó. Volt olyan sci-finek is olvasható írásom, amit küldhettem volna ugyanúgy a Galaktikának, mint az Alföldnek, de mégis az utóbbiban jelent meg.
Lehet ugyanazt az esztétikai mércét alkalmazni minden szövegre?
Szerintem lehet is és kell is. A zsáner kényelmes és veszélyes is abból a szempontból, hogy ha adott egy jó ötlet, de hiányoznak a kikalapált jó mondatok, attól a könyved még lehet jó sőt kultikus a műfajon belül. Tudunk rengeteg ilyet. Kamaszkorban még máshogy olvasunk, a jó mondatokat nem feltétlenül vesszük észre, sokszor az ötlet fontosabb. Mindenkinek vannak olyan kamaszkori könyv élményei amelyeket máig szeret, pedig már kicsit szégyelli őket. Ezek többnyire ilyen kultikus zsáner regények, olyat műveltek az agyával, amit addig soha semmi. Kicsit olyan élmény ez, mint mikor először lát az ember színes filmet. Nem sértegetni akarom a sci-fi írókat, de néha azt érzem, hogy az ötlet jó, de a mondatok egyszerűen nincsenek megcsinálva. A jó irodalom nem feltétlenül a cselekményről, vagy az ötletről szól, hanem arról, hogy olyan plasztikusan megcsinált valóságot legyen képes teremteni a stíluson és a mondatokon keresztül, amely emlékeket generál, és többé nem tudjuk elfelejteni.
Egy jó ötlet nem lehet emlékezetes?
De, lehet, ha nagyon jó. Harry Harrison A technicolor® időgép című könyve például ilyen, mindenkinek mondom, hogy klasszikus, de senki sem hiszi el. De az ötlet sokszor kevés. Én hiperrealista íróként kezdtem, az első könyvemnek is úgy álltam neki, hogy a lehető legpontosabban fogom leírni a valóságot, aztán egyszer csak feltámadt benne egy gyerek. Nem így készültem, nem ez volt a célom. De tudtam, hogy ez így van, nincs rá módom, hogy ne tegyem bele. Nem gondolkoztam azon, hogy ettől milyen műfajú lesz a könyv. A zsáner veszélye éppen az, hogy az iró előre tudja, mit akar: egy nagyívű fantasy-trilógiát, vagy egy sci-fi regényt akar megírni, ezzel mindjárt keretek közé zárja saját magát.
Szerintem az jó írás úgy működik, hogy nem tudod előre, mit akarsz írni. Persze, nem biztos, hogy ez mindenkire igaz. A zsáner nagyon sok energiát pazarol felesleges pozícióharcokra. Bármelyik sci-fi író kanonizálható lesz, ha irodalmi minőségű szöveget ír. És a zsáner is tud ám kirekesztő lenni. Burgess vagy Ballard kőkemény sci-fit írtak, de nincsenek sci-fi íróként elkönyvelve. A zsánernek is kényelmesebb, hogy nem velük kell versenyezni. Mondok magyar példát is. Ott van Lengyel Péter, akinek az első regénye, az Ogg második bolygója, ami a maga idejében, sőt ma is világszínvonalú sci-fi, és jó irodalom is, de itthon se a zsánerközeg, se a magasirodalmi közeg nem vesz tudomást erről a regényről.
***
Hogy indult ez a történet?
A szépírói énem mellett van egy erős geek énem is. Mindig érdekelt a tudomány, rendszeresen tájékozódom, linuxot használok, kicsit tudok programozni, ismerem a populáris kultúrát is. Sok területen vagyok otthon, az egyetemen filozófiát hallgattam. Ha nem író lennék, akkor filozófus lettem volna, és elmefilozófiával, etikával és talán politikai filozófiával foglalkoznék. Ezek a sci-fi ként olvasható tárcák lehetőséget adnak arra, hogy kiéljem az ilyen mániáimat. Mindig is írtam tudományos fantasztikus elemeket tartalmazó szövegeket, rendszeresen közöltem is ezeket irodalmi lapokban, napilapokban. Egyszer adtam egy interjút a Tilos Rádióban, ahol szóba került a sci-fi, és elmondtam, hogy vannak sci-fiként olvasható írásaim.
 |
| Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet |
A zsánerirodalommal foglalkozó körök örök szívfájdalma, hogy a magasirodalom intézményrendszere nem foglalkozik az ilyen jellegű könyvekkel. Kapott visszajelzést a szokásos csatornákon a sci-fi tárcáiról?
Azt látom, hogy egy csomó ember elolvassa ezeket az írásokat, az olvasóim, talán olyanok is akik egyébként nem olvasnának sci-fit. A nevem megvan, írhatok akármit, az olvasóim többnyire bíznak bennem annyira, hogy elolvassák, mert én írtam. Ha sci-fi, akkor azt, ha krimi, akkor azt. De alapvetően nem volt semmilyen visszajelzés egyik közeg felől sem, és ha lenne, akkor sem érdekelne. Én nem hiszek a kategorizálásban, és nem érdekel a zsánerirodalom mint szubkultúra. Akkor lehetne a szememre vetni, hogy zsánerirodalmat írok, ha mondjuk Star Trek-regényeket írnék álnéven. Amit én írok, azt én írom. Amúgy az életemben publikált második novellát is olvashatta sci-finek aki akarta, az EU-s csatlakozáskor közöltem egy antológiában, arról szólt medveháton csempésznek át embereket egy robotkutyák által őrözött határon. Volt, aki az első regényemet, A pusztítás könyvét is annak olvasta - de azt lehetett akár noir kriminek is olvasni. Persze kényelmes dolog kategorizálni, piaci igény is van rá, és nem is lehet tagadni, hogy léteznek zsánerkönyvek. A kérdés inkább az, hogy melyik irányból melyikbe van átjárás.
Ez jó kérdés. Egy szépírónak könnyebb a zsáner felé fordulnia, mint egy zsánerírónak a szépirodalmi közeg felé?
A zsáner mindig egy szigorú szabályokkal rendelkező szubkultúra. A zsáner csinálja ezt magának: képez egy törzset, aminek szabályai vannak, és ezen belül működteti saját magát. A kitörés onnan hosszabb távon, a kanonizáció útján működhet. Raymond Chandlert ma már nem azért olvassuk, mert krimiíróAkit a Paris Review-ban interjúvolnak, mint Stephen Kinget vagy Walter Mosleyt, az már a kánon részének tekinthető. De ez az egész sokszor főleg marketingkérdés, amivel egy írónak nem kell feltétlenül foglalkoznia. Én mindig írtam a magam dolgát, és mindig azt gondoltam, hogy a lehető legjobb könyvet és szöveget kell megírni. Egyszer, amikor a Népszabadságnak írtam tárcákat, összejött egy olyan hatos ciklus, amiről láttam, hogy az akár sci-fiként is olvasható. Elküldtem a Galaktikának egyben, örömmel lehozták. A zsáner is tud kirekesztő lenni, és az emberek is. Mindig nevetek azon, ha valaki azt mondja, hogy nem olvas kortárs irodalmat. Nem hiszek a kategóriákban. Jó könyveket kell olvasni, és kész. Borges sci-fi író? Pynchon? David Foster Wallace? Bolano krimi szerző?
A ponyva veszélyes nem a zsáner, nagy lecke volt nekem, mikor egyetemista koromban eljutottam Amerikába, és egy repülőn mellettem ülő, ősz hajú néni Star Trek-regényt olvasott. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, hogy mindig ezt olvasta, egész életében. Erdélyben nőttem fel, ahol viszonylagos könyvhiány volt, és előfordulhatott, hogy egyszerűen elfogyott az olvasnivaló. Ezért aztán olvastam mindent, ami volt. Ettől sokat kaptam, mert olyan dolgokat olvastam, amelyeket egyébként nem feltétlenül. A sci-firől azt gondoltam, hogy egy lépőkő, amin a kamaszkor végével túljutsz, és utána nem csak ilyet olvasol. Volt aztán egy skót barátom, korombeli ember, nagy geek volt, aki az Út cimű regény miatt elkezdett Cormac McCarthyt olvasni, én meg kölcsönadtam neki az összeset, mindet el is olvasta. De utána hiába győzködtem, nem kezdett el Pynchont olvasni, nem tudtam rávenni, hogy magasirodalmat olvasson, még Margaret Atwoodot se. Akkor jöttem rá, hogy nem biztos, hogy működik ez a lépőkő elmélet.
Az igaz lehet, hogy a zsáner és a magasirodalom intézményrendszerei elmennek egymás mellett? Egyetemi szinten, folyóiratokban nem nagyon tűnik fel a fantasztikum, a romantika vagy a krimi.
Szerintem a zsánernek sokkal erősebb intézményrendszere van, mint a magasirodalomnak. Én egyébként angol szakos voltam, ahol ezt nem lehetett érzékelni. Lehetett olvasni akármit. Anthony Burgess, vagy James Joyce... Az Ulyssest is lehet fantasztikumnak olvasni, a Finnegan's Wake-ről pedig mindig azt mondtam, hogy az egy korát megelőző sci-fi rádióadó, amit ezért nem tudtak a maga korában értelmezni. Az irodalmi lapoknak pedig, ha küldesz egy novellát, azt közölni fogják, ha jó. Volt olyan sci-finek is olvasható írásom, amit küldhettem volna ugyanúgy a Galaktikának, mint az Alföldnek, de mégis az utóbbiban jelent meg.
Lehet ugyanazt az esztétikai mércét alkalmazni minden szövegre?
Szerintem lehet is és kell is. A zsáner kényelmes és veszélyes is abból a szempontból, hogy ha adott egy jó ötlet, de hiányoznak a kikalapált jó mondatok, attól a könyved még lehet jó sőt kultikus a műfajon belül. Tudunk rengeteg ilyet. Kamaszkorban még máshogy olvasunk, a jó mondatokat nem feltétlenül vesszük észre, sokszor az ötlet fontosabb. Mindenkinek vannak olyan kamaszkori könyv élményei amelyeket máig szeret, pedig már kicsit szégyelli őket. Ezek többnyire ilyen kultikus zsáner regények, olyat műveltek az agyával, amit addig soha semmi. Kicsit olyan élmény ez, mint mikor először lát az ember színes filmet. Nem sértegetni akarom a sci-fi írókat, de néha azt érzem, hogy az ötlet jó, de a mondatok egyszerűen nincsenek megcsinálva. A jó irodalom nem feltétlenül a cselekményről, vagy az ötletről szól, hanem arról, hogy olyan plasztikusan megcsinált valóságot legyen képes teremteni a stíluson és a mondatokon keresztül, amely emlékeket generál, és többé nem tudjuk elfelejteni.
Egy jó ötlet nem lehet emlékezetes?
De, lehet, ha nagyon jó. Harry Harrison A technicolor® időgép című könyve például ilyen, mindenkinek mondom, hogy klasszikus, de senki sem hiszi el. De az ötlet sokszor kevés. Én hiperrealista íróként kezdtem, az első könyvemnek is úgy álltam neki, hogy a lehető legpontosabban fogom leírni a valóságot, aztán egyszer csak feltámadt benne egy gyerek. Nem így készültem, nem ez volt a célom. De tudtam, hogy ez így van, nincs rá módom, hogy ne tegyem bele. Nem gondolkoztam azon, hogy ettől milyen műfajú lesz a könyv. A zsáner veszélye éppen az, hogy az iró előre tudja, mit akar: egy nagyívű fantasy-trilógiát, vagy egy sci-fi regényt akar megírni, ezzel mindjárt keretek közé zárja saját magát.
Szerintem az jó írás úgy működik, hogy nem tudod előre, mit akarsz írni. Persze, nem biztos, hogy ez mindenkire igaz. A zsáner nagyon sok energiát pazarol felesleges pozícióharcokra. Bármelyik sci-fi író kanonizálható lesz, ha irodalmi minőségű szöveget ír. És a zsáner is tud ám kirekesztő lenni. Burgess vagy Ballard kőkemény sci-fit írtak, de nincsenek sci-fi íróként elkönyvelve. A zsánernek is kényelmesebb, hogy nem velük kell versenyezni. Mondok magyar példát is. Ott van Lengyel Péter, akinek az első regénye, az Ogg második bolygója, ami a maga idejében, sőt ma is világszínvonalú sci-fi, és jó irodalom is, de itthon se a zsánerközeg, se a magasirodalmi közeg nem vesz tudomást erről a regényről.
***
Kövessétek a Spekulatív Zónát a Facebookon és Molyon is!
Comments
Post a Comment