5+1 regény, ami fontos volt... Veres Attilának!

5+1 című sorozatomban kétheti rendszerességgel megkérek egy-egy, a fantasztikum hazai világában ismert szerzőt, szerkesztőt, fordítót, bloggert, stb., hogy meséljen öt, számára fontos fantasztikus regényről vagy képregényről, illetve egy, számára szintén fontos nem fantasztikus regényről. Negyedik rész.

*

Veres Attila írása

1: Philip K. Dick: A halál útvesztője

Kapudrog.  Túl fiatalon, felkészületlenül olvastam, bár nem hiszem, hogy erre a könyvre fel lehet készülni. Nem tudom, mennyit értettem meg belőle, de amint befejeztem, még aznap elkezdtem újra. Nem lehet, nem szabad úgy írni, ahogy Dick ezt a regényt írta. Sci-fi-ként egy hülyeség; a szöveg meg sem próbál úgy tenni, mintha bármilyen kvázi-tudomány működtetné a világát. Krimiként gyászos; van kis nyomozgatás, de se füle, se farka az egésznek. Karaktertanulmányként erősen kérdéses, tekintve, hogy majdnem minden szereplője egy seggfej. Történetként pedig szembeköpése mindennek, amit az elbeszélések szabályairól gondoltam, vagy gondolhat bárki is. Ettől gyönyörű ez a könyv, semminek sem lenne szabad működnie benne, mégis, minden működik, Dick az elhullajtott, össze nem illő, szétroncsolódott darabkákat úgy rendezi össze, hogy az olvasó nem a fikciót ismeri fel a formában, hanem az életet. Nagyjából ez az, amire íróként vágyom. 

2. Stephen King: Az

Az én Moby Dickem. A regény, amit egyszer majd én is meg akarok írni, de úgysem fog sikerülni. Gyerekként olvastam, és King mindent tudott rólam és az életemről. Egyébként megpróbáltam szó szerint lemásolni ezt a szöveget: mivel nem lehetett kapni már a könyvesboltban, igyekeztem először kézzel, majd írógéppel saját példányt alkotni az 1200 oldalas regényből. Természetesen elég hamar belebuktam ebbe a vállalkozásba, különösen, hogy nem is volt elég papírom, hogy minden oldalt lemásolhassak. Ezt felismerve úgy gondoltam, hogy egy lapra akár több oldalnyit is írhatnék, ha, nem törődve az olvashatósággal, egymásra jegyezném a mondatokat; ekkor még nem is sejtve, hogy Esterházy ezt addigra rég megcsinálta. 

3. Ray Bradbury: Marsbéli krónikák 

A könyv, ami segített elfogadni, hogy nem leszek sci-fi olvasó.  Specifikusan az Európa kiadós változat, ami a Marsbéli krónikák novellái mellett tartalmazza a Fahrenheit 451 kisregényt és egy sor bónusz novellát. Csodálatos kiadás. Bradbury megmutatta, mit szeretek a sci-fiben. Elképesztően nem érdekel a sztorit hajtó kvázi-tudomány pontossága, hogy egy űrhajó tud-e olyan félelliptikus pályán kilökődni a Nap gravitációs mezejéből, ahogy a regény leírja, sem az, hogy egyszer majd az adott regény koncepciói alkalmazhatóak lesznek-e a műholdas televíziózás minőségének javításában, vagy akármiben. 

Bradburynél nincs tudomány; az emberek bazinagy rakétákon utaznak, a Mars bolygón végül is kellemes a klíma, az emberiség pedig amerikai kertvárosokat épít. Nem ez számít, hanem hogy gyerekek az elhullott marslakók csontjai között játszanak, miközben kísértetek nézik őket. Két magányos ember kergeti egymást a kiürült bolygón. A gépek automatikusan működnek, imitálva az életet, miután az emberiség kipusztította magát. Bradbury kezében az emberiség története spekuláció helyett költészetté válik; nekem azóta is ez jelenti a sci-fit. 

4. Lucius Shepard: The Ends of the Earth

Ha az embert érdekli egy irodalmi terület, igyekszik mindent elolvasni. Én így voltam a weirddel; tucatszám rendeltem a könyveket és magazinokat, hogy képbe kerüljek a műfaj helyzetével kapcsolatban; csak olvastam és olvastam, egész addig, amíg bele nem fásultam a dologba. Elkezdtek untatni az élettapasztalat hiányát zavaros cselekményvezetéssel leplező sztorik, vagy azok, amik túlbecsülik az irodalmi játékosság szerepét a jó ötletekkel szemben. Ekkor, ebben a fásultságban kezdtem bele Shepard második novelláskötetébe. Az olvasás előtt semmit sem tudtam a szerzőről, vagy a könyvről; ennek utólag örülök. 

Már az első, címadó történettől megkaptam mindent, amit hiányoltam az akkoriban olvasott kortárs novellákból; iszonyat mély élettapasztalat, emberismeret, egy egzotikus táj egyszerre ismerős és idegen dimenzióinak pontos megragadása, és egy olyan weird koncepció, ami mégis mélyen emberi problémákra világít rá. Hovatovább, azt találtam, hogy izgulok a főhősért; rájöttem, hogy még tudok izgulni. Olyan volt, mint újra felfedezni egy elfelejtett testrészemet. A kötet minden története ilyen; egy gyenge darab sincs köztük, vagy ha van, az sem érdekel. Shepard bármilyen bizarr ötletet képes úgy megformálni, hogy a végére mégis valami felnőtt és felelős dolgot állít mindegyikkel. Ez a könyv adta vissza a hitem az olvasásban és az írásban egyaránt; csak azzal, hogy minden maszlag és máz nélkül előadott történeteket, amiket nem lehet letenni. 

5. Junji Ito: Uzumaki 

Egy város becsavarodik. Junji Ito teljes életműve lenyűgöz, de az Uzumaki különösen. Tiszta és egyszerű a koncepciója, mégis iszonyatos minden egyes momentuma. Hihetetlen, hogy egyetlen kötetbe ennyi rettenet elfér anélkül, hogy fekete giccsé válna. Sokat segít, hogy Ito nem fél megragadni a helyzetek által kínált groteszk vagy abszurd humort sem. Ito titka annyi, hogy alkotóként nincsenek gátlásai. Bármilyen meredek a koncepció; megírja. Bármennyire lerajzolhatatlan az iszonyat; ez a japán, ez lerajzolja. Bármit. A rajzolt végeredmény pedig nem veszít a hatásából, sőt. 

Junji Ito egyébként nagyszerű novellista (amennyiben számos, 8-30 oldalas képregénye is van), és a hosszabb történeteit is előszeretettel húzza fel novellaszerű szerkezetre, amitől olyan érzés olvasni a munkáit, mintha egy végeláthatatlan rémálomból próbálnánk kilábalni. Az Uzumaki hatalmas reveláció volt; emlékeztetett rá, hogy a történetmesélésben nincsenek szabályok; csak az álmok szabhatnak keretet bárminek, amit az ember el akar mondani. Ebben az értelemben az Uzumaki és A halál útvesztője akár párhuzamba is állíthatók egymással, bár egymás tökéletes ellentétei: Dicknél a valóságból csak fel kell ébredni; Itónál viszont a valóság örök spirál; amikor azt hiszed, eljött a rettenetes vég, akkor kezdődik újra minden. 

+1. Király Jenő: Frivol múzsa

Talán csalok most, mert ez nem regény, hanem szakkönyv, de tökmindegy, pereljen be, aki akar. Egyetem alatt olvastam a két vaskos kötetet; persze korábban nem is lehetett volna, mert az agyam nem volt még érett Király végtelenül precíz, kegyelmet nem ismerő nyelvezetére. Aki nem szokott hozzá esztétikaelméleti, szemiotikai és pszichoanalitikus szakszövegek olvasásához, annak Király munkája nehéz darab lesz. Annak is, aki amúgy hivatásból vagy szórakozásból forgat ilyen szövegeket. Mégis, úgy hiszem, mindenkinek el kellene olvasnia a Frivol múzsát, aki ma Magyarországon írni akar, akár filmet, akár regényt. Király onnan indul, hogy mi a jel és jelentés, majd szépen végigdöcög minden releváns műfajon, és határozott, pontos elemzést ad a műfajokban manifesztálódó emberi tudatról; nem a műfajok szabályait írja le, hanem megmutatja, miért vannak ezek a műfajok egyáltalán; mik azok a vágyak, félelmek, álmok, amik hajtják a történeteinket. 

Király sokkal mélyebb megértést ad, mint a kreatív írói szakkönyvek; nem szabályokat ismertet, hanem a kollektív befogadói elmét. Elsősorban magamról tanultam a Frivol múzsa oldalain keresztül; meg tudtam fogalmazni, én mit szeretnék csinálni íróként. Király nyelvezete rendkívül nehéz; de rendkívül pontos is. Amit mond, nem lehet másként mondani, csak ahogy ő teszi. Aki nem adja fel az első tíz oldalon, és keresztülharcolja magát a könyvön, az tanul valamit a nyelvről, a mondatok szerkesztéséről is; hogy ha valamit állítani akarunk, akkor legalább olyan fontos az állítás módja, mint a tartalma; hogy gyakran az, ami természetellenesen hangzik, az egyetlen helyes út. Érzékenyebb lesz a mondatok finom, apró rezdüléseire, a száraz szókapcsolatok mélyén megbúvó humorra. Ez a könyv megváltoztat, szemléletmódot ad, mozgásban tartja az agyat, évekkel az olvasása után is. 

*

Veres Attila író, forgatókönyvíró. Debütáló regényét innen tudjátok megrendelni, és ugyanitt lesz elérhető Könyvhétre megjelenő novelláskötete. Novellái jelentek meg korábban a The Black Aether magazin különböző számaiban. Facebook-oldala pedig errefelé érhető el. Kövessétek a Spekulatív Zónát Facebookon és Molyon, az 5+1 sorozatot pedig ezen a címkén!