Tizenhét remek fantasztikus könyv 2017-ből, rangsorolva
Fantasztikus könyvet vennél karácsonyra magadnak, vagy egy barátodnak? Év közben nem figyeltél oda minden megjelenésre, vagy annyi sci-fi és fantasy megjelenés volt, hogy egyszerűen nem is lehetett követni? Esetleg olvasnál angolul is, de ott meg aztán tényleg annyi könyv van, hogy nem tudod, hova kapjál? Ez a poszt neked szól!
Ugyan nincs rajta a listán minden hazai fantasztikus megjelenés (hogy a külföldiekről ne is beszéljünk!); és a válogatás teljes mértékben szubjektív, de ez egy ilyen dolog. Következzék a tizenhét kedvenc fantasztikus könyvem, ami idén jelent meg magyarul vagy angolul; illetve a tavaly év végi, Mandiner.sci-fin megjelent listához hasonlóan még tizenhét olyan könyv, ami majdnem felfért a szűkebb listámra, vagy amit én ugyan nem olvastam, de mások szerint jó volt. (Összevetésnek itt van a júniusi, féléves listám is, azon tizenöt könyvvel.)
Úgy volt, hogy idén ősszel jön magyarul is, végül a 21. Század Kiadó mégis jövő év elejére tolta azt a díjnyertes brit regényt, amelynek az a felütése, hogy a nők hirtelen képesek lesznek tudatosan áramütést kibocsátani, amivel kisebb fájdalmat, de akár halált is okozhatnak. Alderman egyrészt az ennek következtében elkerülhetetlenül végbemenő társadalmi változásokat követi figyelemmel, másrészt azonban az egész sztorinak van egy remek kerete, amitől az egész történet még nagyobb súlyt kapott. Szerettem.
Nem voltam benne biztos, hogy a váratlan siker után Andy Weir képes lesz-e egy legalább annyira szórakoztató történetet szállítani, mint amilyen A marsi volt, de egyáltalán nem kellett csalódnom. A Mars helyett most a Holdon járunk, a szabadszájú humorbugyor Mark Watney helyett pedig a hasonlóan talpraesett és nagypofájú Jazz a főhősünk. Én bírtam.
Ezt írtam róla én: „Weir manages to recreate the atmosphere and tone that maybe every one of his fans expect in a way that it also feels totally different from The Martian. The novel can also be considered as a good source material for a movie adaptation. In the end, Artemis is a light-hearted, entertaining read which won’t revolutionize the genre, but it can seduce newbies to read sci-fi, while it is also could be an interesting read for veteran readers of SF.”
Ezt írták róla mások: „Andy Weir az Artemisben is követi a már jól bevált receptjét: belevaló főhős, humorral fűszerezett tudomány és izgalmas történések. De szerencsére nem félt változtatni sem.” (tonks, Smoking Barrels)
Ezt írtam róla én: „This book is a joy to read: Cantero manages to create a seducing mix of Scooby-Doo-references, small town horror and Lovecraftian weird. The Blyton Summer Detective Club is not just a counterfeit version of the Scooby Gang. The characters are interesting in their own right.”
Ezt írták róla mások: „Look, I loved this book end to end and I am using my position as Deputy Commander of the NPR Nerd Army to instruct all of you to read it immediately, because it is funny and sad and tragic and pulpy, all in the best possible way. ” (Jason Sheehan, NPR)
Magyarul is folytatódott Robert Jackson Bennett rendhagyó fantasytrilógiája az Agave Könyveknél: ezúttal az előző kötet egyik mellékszereplőjét követjük, aki rendet próbál tenni a leigázott kontinens legkeményebb vidékén, Vúrtyasztánban. Az egykori istenek még mindig nem haltak meg eléggé.
Ezt írtam róla én: „Mindenesetre Bennett hozta a kötelezőt: engem már az első kötetnél megfogott a világgal, amit most tovább tágított, és jobban kifejtette Mulaghesh és Sigrud karakterét, megalapozva ezzel a trilógia zárását, a City of Miracles-t.”
Ezt írta róla más: „Bennett elgondolkodtató, politikailiag és erkölcsileg egyaránt érzékeny témákat boncolgat a Pengék városában, amely, köszönhetően eme merészségének, érdekfeszítő nyomozói vonulatának, beszippantó világának és az utóbbi idők legjobb karakterábrázolásának, az idei felhozatal egyik legélvezetesebb olvasmányélménye.” (Desrix, Geekz)
Idén visszatért a sci-fihez László Zoltán az Agavénál. Hirtelen megjelenik a tenger mélyén egy csomó furcsa idegen, akik jelenlétükkel és szolgálatkészségükkel teljesen átalakítják az emberek világát. Na de mit keresnek itt? Mi a valódi céljuk? Tényleg az, hogy az embereket szolgálják? Főhősünk egy fiatal srác, aki egy "lassú időgépben" nőtt fel összezárva édesanyjával, szóval a való világban kissé nehezen találja fel magát. Kissé feledhető cselekmény vs. remek ötletorgia, így maradt meg bennem a Távolvíz.
Ezt írtam róla én: „Azt is szeretem, ahogy László Zoltán ír, pontosabban azt, ahogy leír: teljesen plasztikusan el tudtam képzelni az idegen bioszféra leírását, a tenger alatti látképeket és a különféle izgalmas lakókörnyezeteket, ahol az emberek élnek ebben a világban.”
Ezt írta róla más: „Egyedi alapötletével (az idegenek inváziója nem fenyegetést jelent, hanem segítséget), kiegyensúlyozott cselekményszövésével, valamint színes és izgalmas világával a Távolvíz üde színfolt a kortárs magyar science fiction palettáján.” (Keserű József, SFmag)
Interjúm a szerzővel.
Ezt írtam róla én: „Akkor éreztem a legjobbnak a könyvet, amikor eljutott a válaszokig: ott Hackett szabadjára engedte a fantáziáját, és tulajdonképpen megírta azt az űroperát, ami olyan méretekben gondolkozik, hogy utána már nem is tudom, hogy mi értelme van még ilyen jellegű könyvet írni.”
Ezt írták róla mások: „Hackett Xenója az űropera legjobb – David Brin-i, Alastair Reynolds-i stb. – hagyományát követi, és legalább olyan emlékezetes és szórakoztató olvasmány, mint angolszász rokonai.” (Keserű József, SFmag)
Ezt írtam róla én: „Az igazán ijesztő az, hogy ez a könyv (már) nem arról szól, hogy óvjuk a környezetet. Nem arra próbál figyelmeztetni, hogy tönkretesszük a bolygót. Kim Stanley Robinson már túl van ezen, és ezt a névtelen narrátor fejezeteiben egészen egyértelművé is teszi. Ez a könyv arról szól, hogy már elcsesztük, a klímaváltozás már megtörtént, bármit is csinálunk - mi jön ezután?”
Meg ezt is: „A lassan építkező történet azonban leginkább jó ürügy arra, hogy a szerző körbevezessen minket a ránk váró jövőben. Vaporettók, kajakok és magánhajók közlekednek az Új-Velencének becézett városrész vízi sugárútjain, a felhőkarcolókat égi hidak kötik össze. (...) A metropolisz ugyanolyan nyüzsgő, virágzó és elképesztő hely, mint napjainkban.” (Magyar Nemzet Magazin)
Ezt írták róla mások: „Maga a regény pedig a kapitalizmus kőkemény, de nem fölöslegesen szájbarágós kritikája. Gyakorlatilag minden jelenet, minden egyes esemény a szélsőségesen kapitalista berendezkedés hibáira vezethető vissza.” (Pomsár Péter, Szubjektív Kultnapló)
Ezt írtam róla én: „Az Álomdalok teljesen meglepett. Nem nagyon ismertem Martin munkásságát a már említett és mindenki által jól ismert fantasy-regénycikluson kívül, csak annyit tudtam, hogy írt pár díjnyertes sci-fi kisprózát. De azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen jót.”
Ezt írták róla mások: „Az Álomdalok igazi őszinte vallomás, amely a novellákat is más fényben világítja meg. A kettő együtt igazán közel hozza hozzánk George R. R. Martint, mintha valóban egy szobában ülnénk vele és hallgatnánk.” (Ágoston Enikő, Infovilág)
Idén is hozta a Gabo SFF Jonathan Strahan sci-fi és fantasy-novellákat gyűjtó antológiáját, ami úgy kellett a hazai zsánerirodalmi közegnek, mint egy falat kenyér. Idén sem mondhatunk mást.
Ezt írtam róla én: „Nagyon remélem, hogy még hosszú éveken át élvezhetjük ezt a sorozatot: szerintem nagyon fontos mind az olvasóknak, mind a szárnyukat bontogató íróknak.”
Ezt írta róla más: „Az mindenképp örvendetes, hogy itt van nekünk Strahan, aki összeállítja ezeket az antológiákat, mi pedig évekkel később is valamiféle képet kaphatunk arról, milyen volt egy-egy esztendő novellatermése, mi foglalkoztatta aktuálisan a fantasztikus műfajban alkotókat.” (Szabó Dominik, ekultura.hu)
Valentétől még mindig csak novellákat olvastam, de van egy olyan érzésem, hogy nagyon fogom szeretni a regényeit, ha egyszer eljutok odáig. Ez a kis könyvecske egy nagyon jól kidolgozott fricska: van ugye ez a képregényes klisé, amikor a hős női partnerével azért történik valami horribiis, szörnyű dolog, hogy a hős története előrebb haladjon. Ezeket a történeteket mutatja most be Valente a nők szempontjából, nagyon jól megírva. Jövőre mindenképp beiktatok tőle már egy regényt is, mert ez remek volt.
Ezt írtam róla én: „Valente épp annyira változtatja meg ezeket a történeteket, hogy el tudjunk vonatkoztatni a szokásos kontextusból, miközben a hat történettel egy új, külön képregényes unverzumot teremt saját hősökkel, hőscsapatokkal, eredettörténetekkel és ellenfelekkel. Ez pedig olyan ötletgazdagra sikerült, hogy a végére úgy voltam vele: szívesen olvasnám ezt az univerzumot képregényben.”
Ezt írták róla mások: „Wisely, Valente doesn't try to save these characters. Terrible things happen to them, just as they so often do in the comic book stories we know and love. The stakes of the storytelling haven't changed. These female characters simply get to be characters rather than ciphers, they get to be the most important characters in the story of their own deaths.” (Kaytl Burt, Den of Geek)
Ezt írtam róla én: „Tíz évvel ezelőtt Torino megváltozott, valakik, vagy valamik erőszakot tettek rajta. És talán azt tervezik, hogy visszatérnek. De Maria frusztráló regénye kizökkent minket, egyre mélyebbre süllyedünk a paranoiában, és a saját városunkban sétálgatva mi is növekvő gyanakvással figyeljük a köztéri szobrokat.”
Ezt írták róla mások: „Slowly, things start going sideways. And you hardly notice it at first, but the weirdness (so gentle at the outset, then building to Lovecraftian levels) infects every page until nothing you see seems safe anymore and every word feels suspect.” (Jason Sheehan, NPR)
Ezt írták róla mások: „Így, hogy a külcsín rendben van és a fordítások is nagyszerűek, örömmel venném, ha a következő karácsonykor a kisregényes gyűjteményt is odatehetnénk mellé – ha eddig nem is volt, a novellák után remélhetőleg megszületik rá az igény. Le Guint olvasni kell, fel kell tenni a polcra a legnagyobbak közé.” (Farkas Balázs, SFmag)
Ezt írtam róla én: „A próza pedig továbbra is lehengerlő. Nehezen tudom akármihez is hasonlítani, amit az elmúlt években zsánerkönyvekben olvastam. Egyedi, izgalmas, kemény, gördülékeny, én egyenesen imádom olvasni.”
Ezt írták róla mások: „A megtört föld-trilógia második része logikusan és következetesen vitte tovább Az ötödik évszakban megkezdett történetet.” (Fekete I. Alfonz, Próza Nostra)
Dallas, Trónok harca és Keresztapa a Holdon: röviden így foglalható össze Ian McDonald nagyszabású sci-fije, amelyben öt családi vállalat csap össze a Hold irányításáért, lélegzetelállító végeredménnyel. Egyértelműen a kedvenc idei sci-fim volt, az első könyv bombasztikus vége után rögtön belekezdtem a másodikba, amiről azt hittem, hogy lezárja a sztorit. Közben kiderült, hogy McDonald inkább trilógiát ír, a harmadik rész jövőre jön. Tűkön ülök, komolyan.
Ezt írtam róla én: „Ian McDonald hozzá illő kíméletlen alapossággal építette fel a Hold jövőbeli társadalmát a legapróbb részletektől a legnagyobb összefüggésekig, és szerencsére ahhoz is bőven megvan a tehetsége és a rutinja, hogy a lehető legélvezetesebb módon vezesse végig az olvasót a világon és a történéséken – egészen a könyörtelen befejezésig.” (A második könyvről itt írtam.)
Ezt írta róla más: „McDonald nem csinál minden fejezet vagy nézőpont váltás végére cliffhangert, ahogy Martin kényszeresen teszi, de a regény vége így is olyan, hogy ha holnap kapnám kézhez a folytatást, akkor is túl idegesítő lenne a várakozás.” (Uzseka Norbert, ekultura.hu)
Ki más nyerné az évet, mint Veres Attila, aki Odakint sötétebb című debütáló kötetével rögtön akkorát gurított, hogy azóta is próbálom összeszedni magam? A helyzet: 1983-ban furcsa lények jelennek meg egy magyarországi erdőben, a furcsaságok pedig egyre csak szaporodnak a jelenben, amikor is Gábor nevű főhősünk a környékre érkezik elvonulni a világ elől. A közönség és a kritika is imádta a könyvet, bár sokan panaszkodtak a harmadik harmadra, bennem fel sem merült, hogy bármi gond lenne vele. A bölényes jelenet pedig a magyar fantasztikum történetének egyik legjobb jelenete. Sok egyéb erénye mellett azt is meg kell említenem, hogy a könyv nyomán összebarátkoztam Attilával, aki azóta ijesztőbbnél ijesztőbb könyvek ajánlásával mozdít ki a komfortzónámból. Interjúm a szerzővel.
Ezt írtam róla én: „A hétköznapi dolgokon keresztül tör be a világba a rettegés: egyáltalán nem biztonságos például feltörni egy tojást, leülni kártyázni a kocsmában, vagy kinyitni egy könyvet.”
Meg ezt is: „Akár a fantasztikus irodalom is lehetne egy olyan csatorna, amelyen keresztül a magyar múltról és a jelenről beszélünk? A sci-fi és a fantasy talán nem a legjobb elbeszélési módok egy ilyen célhoz, Veres Attila azonban bizonyította, hogy a weird irodalom képes lehet erre.”
(Hosszabb értekezésem a könyvről a friss Szépirodalmi Figyelőben olvasható.)
Ezt írta róla más: „Tényleg, hét éve írok ismertetőket az SFmagra, de ilyen lelkes szavakat még sosem írtam magyar regény kapcsán. A könyv ugyanis angolszász mércével mérve is jelentős teljesítmény, a magyar ugaron pedig csodaszámba megy.” (Kánai András, SFmag)
Ugyan nincs rajta a listán minden hazai fantasztikus megjelenés (hogy a külföldiekről ne is beszéljünk!); és a válogatás teljes mértékben szubjektív, de ez egy ilyen dolog. Következzék a tizenhét kedvenc fantasztikus könyvem, ami idén jelent meg magyarul vagy angolul; illetve a tavaly év végi, Mandiner.sci-fin megjelent listához hasonlóan még tizenhét olyan könyv, ami majdnem felfért a szűkebb listámra, vagy amit én ugyan nem olvastam, de mások szerint jó volt. (Összevetésnek itt van a júniusi, féléves listám is, azon tizenöt könyvvel.)
*
Naomi Alderman: The Power (Penguin Random House)
Úgy volt, hogy idén ősszel jön magyarul is, végül a 21. Század Kiadó mégis jövő év elejére tolta azt a díjnyertes brit regényt, amelynek az a felütése, hogy a nők hirtelen képesek lesznek tudatosan áramütést kibocsátani, amivel kisebb fájdalmat, de akár halált is okozhatnak. Alderman egyrészt az ennek következtében elkerülhetetlenül végbemenő társadalmi változásokat követi figyelemmel, másrészt azonban az egész sztorinak van egy remek kerete, amitől az egész történet még nagyobb súlyt kapott. Szerettem.
Ezt írtam róla én: „Alderman többszörösen összetett gondolatkísérlete egyáltalán nem akar semmiféle ideológiát vagy világnézeti álláspontot az olvasó arcába tolni, nem arról értekezik, hogy a férfiak eredendően gonoszak. Egyszerűen csak megteremt egy sor olyan helyzetet, amelyek nyomán bőven lehetőségünk nyílik elgondolkodni a mai világról.”
Ezt írták róla mások: „Alderman felvetése az, hogy a hatalom sehol sincsen jó helyen – nem csak az erővel rendelkezők személyiségét torzítja el, de a tőle való félelem által a kiszolgáltatottakét is. Az erő és az elnyomás kéz a kézben járnak a történet során, és az elnyomottak a hatalom közelében legalább olyan kegyetlenné válnak, mint az elnyomók.” (Pillér Emília Réka, Próza Nostra)
Ezt írták róla mások: „Alderman felvetése az, hogy a hatalom sehol sincsen jó helyen – nem csak az erővel rendelkezők személyiségét torzítja el, de a tőle való félelem által a kiszolgáltatottakét is. Az erő és az elnyomás kéz a kézben járnak a történet során, és az elnyomottak a hatalom közelében legalább olyan kegyetlenné válnak, mint az elnyomók.” (Pillér Emília Réka, Próza Nostra)
Andy Weir: Artemis (Fumax; Ebury Publishing)
Nem voltam benne biztos, hogy a váratlan siker után Andy Weir képes lesz-e egy legalább annyira szórakoztató történetet szállítani, mint amilyen A marsi volt, de egyáltalán nem kellett csalódnom. A Mars helyett most a Holdon járunk, a szabadszájú humorbugyor Mark Watney helyett pedig a hasonlóan talpraesett és nagypofájú Jazz a főhősünk. Én bírtam.
Ezt írtam róla én: „Weir manages to recreate the atmosphere and tone that maybe every one of his fans expect in a way that it also feels totally different from The Martian. The novel can also be considered as a good source material for a movie adaptation. In the end, Artemis is a light-hearted, entertaining read which won’t revolutionize the genre, but it can seduce newbies to read sci-fi, while it is also could be an interesting read for veteran readers of SF.”
Ezt írták róla mások: „Andy Weir az Artemisben is követi a már jól bevált receptjét: belevaló főhős, humorral fűszerezett tudomány és izgalmas történések. De szerencsére nem félt változtatni sem.” (tonks, Smoking Barrels)
Edgar Cantero: Meddling Kids (Doubleday Books)
Teljesen véletlenül akadtam rá a spanyol Edgar Cantero friss könyvére, amiről minden ízében üvölt, hogy a Scooby Doo továbbgondolása, illetve fel- és átdolgozása, szóval muszáj volt elolvasnom. Nagyon szerettem/szeretem a Scooby Doot, Cantero pedig mindent megtesz, hogy 1. felültessen minket a nosztalgiavonatra; 2. jól szórakoztasson; 3. mégis mondjon valami újat, mélyet és izgalmasat a Scooby Dooról. Persze a karakterek nem pont ugyanazok, de egyébként érzésre minden a helyén van. Ha jól értelmeztem a jeleket, jövőre ez a könyv is érkezik magyarul.
Ezt írták róla mások: „Look, I loved this book end to end and I am using my position as Deputy Commander of the NPR Nerd Army to instruct all of you to read it immediately, because it is funny and sad and tragic and pulpy, all in the best possible way. ” (Jason Sheehan, NPR)
Robert Jackson Bennett: A pengék városa (Agave Könyvek)
Ezt írtam róla én: „Mindenesetre Bennett hozta a kötelezőt: engem már az első kötetnél megfogott a világgal, amit most tovább tágított, és jobban kifejtette Mulaghesh és Sigrud karakterét, megalapozva ezzel a trilógia zárását, a City of Miracles-t.”
Ezt írta róla más: „Bennett elgondolkodtató, politikailiag és erkölcsileg egyaránt érzékeny témákat boncolgat a Pengék városában, amely, köszönhetően eme merészségének, érdekfeszítő nyomozói vonulatának, beszippantó világának és az utóbbi idők legjobb karakterábrázolásának, az idei felhozatal egyik legélvezetesebb olvasmányélménye.” (Desrix, Geekz)
László Zoltán: Távolvíz (Agave Könyvek)
Ezt írtam róla én: „Azt is szeretem, ahogy László Zoltán ír, pontosabban azt, ahogy leír: teljesen plasztikusan el tudtam képzelni az idegen bioszféra leírását, a tenger alatti látképeket és a különféle izgalmas lakókörnyezeteket, ahol az emberek élnek ebben a világban.”
Ezt írta róla más: „Egyedi alapötletével (az idegenek inváziója nem fenyegetést jelent, hanem segítséget), kiegyensúlyozott cselekményszövésével, valamint színes és izgalmas világával a Távolvíz üde színfolt a kortárs magyar science fiction palettáján.” (Keserű József, SFmag)
Interjúm a szerzővel.
Brandon Hackett: Xeno (Agave Könyvek)
Brandon Hackett (Markovics Botond) nem öt, csak egy év szünet után jelentkezett új könyvvel, ami az eddigi leghosszabb tőle - és talán ez visz minket a legtávolabbra, bár Botond sosem aprózza el a dolgokat. László Zoltán könyvéhez hasonlóan a karakterek és a cselekmény kevésbé fogott meg, a bemutatott világ és a nagy kérdésekre adott még nagyobb válaszok azonban bőven kielégítettek olvasóként, szóval na: csak így tovább.
Ezt írtam róla én: „Akkor éreztem a legjobbnak a könyvet, amikor eljutott a válaszokig: ott Hackett szabadjára engedte a fantáziáját, és tulajdonképpen megírta azt az űroperát, ami olyan méretekben gondolkozik, hogy utána már nem is tudom, hogy mi értelme van még ilyen jellegű könyvet írni.”
Ezt írták róla mások: „Hackett Xenója az űropera legjobb – David Brin-i, Alastair Reynolds-i stb. – hagyományát követi, és legalább olyan emlékezetes és szórakoztató olvasmány, mint angolszász rokonai.” (Keserű József, SFmag)
Kim Stanley Robinson: New York 2140 (Agave Könyvek)
Ebben a könyvben a kapitalizmus a főgonosz - ez, vagy valami ilyesmi áll az egyik blurbben a borítón, és teljesen igaz. A kapitalizmus a főgonosz, az emberiség pedig a főszereplő a maga legjobb és legrosszabb valójában. A fő kérdés pedig az, hogy mihez kezdünk akkor, ha tényleg utolér minket a klímaváltozás? Elgondolkodtató könyv, amit remek élmény volt olvasni - lassan , de biztosan válok KSR-rajongóvá.
Ezt írtam róla én: „Az igazán ijesztő az, hogy ez a könyv (már) nem arról szól, hogy óvjuk a környezetet. Nem arra próbál figyelmeztetni, hogy tönkretesszük a bolygót. Kim Stanley Robinson már túl van ezen, és ezt a névtelen narrátor fejezeteiben egészen egyértelművé is teszi. Ez a könyv arról szól, hogy már elcsesztük, a klímaváltozás már megtörtént, bármit is csinálunk - mi jön ezután?”
Meg ezt is: „A lassan építkező történet azonban leginkább jó ürügy arra, hogy a szerző körbevezessen minket a ránk váró jövőben. Vaporettók, kajakok és magánhajók közlekednek az Új-Velencének becézett városrész vízi sugárútjain, a felhőkarcolókat égi hidak kötik össze. (...) A metropolisz ugyanolyan nyüzsgő, virágzó és elképesztő hely, mint napjainkban.” (Magyar Nemzet Magazin)
Ezt írták róla mások: „Maga a regény pedig a kapitalizmus kőkemény, de nem fölöslegesen szájbarágós kritikája. Gyakorlatilag minden jelenet, minden egyes esemény a szélsőségesen kapitalista berendezkedés hibáira vezethető vissza.” (Pomsár Péter, Szubjektív Kultnapló)
George R. R. Martin: Álomdalok (Alexandra)
Én azt gondolom hogy valamikor bizonyára meg fog jelenni A tűz és jég dala-ciklus következő része, de abban már nem vagyok biztos, hogy el is fogom olvasni. (A sorozatot se nézem egyébként már jó ideje.) A kiadóként valahogy túlélő Alexandra addig is, amíg ez a várva várt könyv megérkezik, megörvendeztetett minket a George R. R. Martin életművét bemutató novelláskötetettel. Én nagyon örülök neki, mert ugyan tudtam, hogy Martin sikeres SF-író volt korábban, most bizonyítékot is kaptam rá.
Ezt írták róla mások: „Az Álomdalok igazi őszinte vallomás, amely a novellákat is más fényben világítja meg. A kettő együtt igazán közel hozza hozzánk George R. R. Martint, mintha valóban egy szobában ülnénk vele és hallgatnánk.” (Ágoston Enikő, Infovilág)
Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 (Gabo SFF)
Ezt írtam róla én: „Nagyon remélem, hogy még hosszú éveken át élvezhetjük ezt a sorozatot: szerintem nagyon fontos mind az olvasóknak, mind a szárnyukat bontogató íróknak.”
Ezt írta róla más: „Az mindenképp örvendetes, hogy itt van nekünk Strahan, aki összeállítja ezeket az antológiákat, mi pedig évekkel később is valamiféle képet kaphatunk arról, milyen volt egy-egy esztendő novellatermése, mi foglalkoztatta aktuálisan a fantasztikus műfajban alkotókat.” (Szabó Dominik, ekultura.hu)
Catherynne M. Valente: The Refrigerator Monologues (Saga Press)
Ezt írtam róla én: „Valente épp annyira változtatja meg ezeket a történeteket, hogy el tudjunk vonatkoztatni a szokásos kontextusból, miközben a hat történettel egy új, külön képregényes unverzumot teremt saját hősökkel, hőscsapatokkal, eredettörténetekkel és ellenfelekkel. Ez pedig olyan ötletgazdagra sikerült, hogy a végére úgy voltam vele: szívesen olvasnám ezt az univerzumot képregényben.”
Ezt írták róla mások: „Wisely, Valente doesn't try to save these characters. Terrible things happen to them, just as they so often do in the comic book stories we know and love. The stakes of the storytelling haven't changed. These female characters simply get to be characters rather than ciphers, they get to be the most important characters in the story of their own deaths.” (Kaytl Burt, Den of Geek)
Giorgio de Maria: Twenty Days of Turin (W. W. Norton & Company)
Bár akkor még nem tudtam, ez a könyv az idei weird/horror-ismerkedésem egyik első darabja volt. Egyébként azért kezdett érdekelni, mert központi szerepet kap benne egy város, és ezt mindig szeretem; na meg mert a fülszövegben elég izgalmas sztorit vázoltak fel: egy furcsa inszomniajárvány nyomán őrült mészárlás zajlott pár éve Torinóban, de senki sem beszél róla. Egy bürokrata nekiáll, hogy kiderítse a sötét igazságot, aminek köze van az elmegyógyintézet mellett berendezett furcsa könyvtárhoz...
Ezt írták róla mások: „Slowly, things start going sideways. And you hardly notice it at first, but the weirdness (so gentle at the outset, then building to Lovecraftian levels) infects every page until nothing you see seems safe anymore and every word feels suspect.” (Jason Sheehan, NPR)
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan (Gabo SFF)
Az elmúlt két évben szépen lassan lett az egyik legnagyobb kedvencem Ursula K. Le Guin: A szigetvilág varázslója nem tetszett annyira, de A sötétség balkeze tavaly és a Kisemmizettek idén instant kedvencekké váltak. Ezért nagyon örültem, mikor a Gabo SFF bejelentette, hogy kiadja ezt a kétkötetes válogatást. Nem kellett csalódnom, és végre a fordítása is jó Le Guinnek. Abszolút kötelező darab a polcra. (Én még csak a felénél tartok, úgy mondom ezt. Frissítés: a második fele után is ezt mondom.)
Ezt írták róla mások: „Így, hogy a külcsín rendben van és a fordítások is nagyszerűek, örömmel venném, ha a következő karácsonykor a kisregényes gyűjteményt is odatehetnénk mellé – ha eddig nem is volt, a novellák után remélhetőleg megszületik rá az igény. Le Guint olvasni kell, fel kell tenni a polcra a legnagyobbak közé.” (Farkas Balázs, SFmag)
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu / The Stone Sky (Agave Könyvek; Orbit Books)
Nagyon örültem tavaly N. K. Jemisin Hugo-győzelmének, mivel Az ötödik évszak tényleg egy kimagaslóan jó fantasy-regény volt. A második kötet Hugo-győzelme után ha lehet, még meglepettebb voltam, és rögtön neki is álltam, hogy a frissen megjelenő harmadik kötettel együtt végigolvassam az egész trilógiát angolul. Jemisin még mindig csodás író, és nagyon szépen rajzolta meg a Megtört Föld-trilógia ívét. Magyarul idén a második kötet jött ki, a fordítás még mindig remek; és ha jól tudom, a harmadik könyvre talán nem kell ennyit várni.
Ezt írtam róla én: „A próza pedig továbbra is lehengerlő. Nehezen tudom akármihez is hasonlítani, amit az elmúlt években zsánerkönyvekben olvastam. Egyedi, izgalmas, kemény, gördülékeny, én egyenesen imádom olvasni.”
Ezt írták róla mások: „A megtört föld-trilógia második része logikusan és következetesen vitte tovább Az ötödik évszakban megkezdett történetet.” (Fekete I. Alfonz, Próza Nostra)
Ian McDonald: Luna - Újhold / Wolf Moon (Gabo SFF; Tor Books)
Ezt írtam róla én: „Ian McDonald hozzá illő kíméletlen alapossággal építette fel a Hold jövőbeli társadalmát a legapróbb részletektől a legnagyobb összefüggésekig, és szerencsére ahhoz is bőven megvan a tehetsége és a rutinja, hogy a lehető legélvezetesebb módon vezesse végig az olvasót a világon és a történéséken – egészen a könyörtelen befejezésig.” (A második könyvről itt írtam.)
Ezt írta róla más: „McDonald nem csinál minden fejezet vagy nézőpont váltás végére cliffhangert, ahogy Martin kényszeresen teszi, de a regény vége így is olyan, hogy ha holnap kapnám kézhez a folytatást, akkor is túl idegesítő lenne a várakozás.” (Uzseka Norbert, ekultura.hu)
Veres Attila: Odakint sötétebb (Agave Könyvek)
Ezt írtam róla én: „A hétköznapi dolgokon keresztül tör be a világba a rettegés: egyáltalán nem biztonságos például feltörni egy tojást, leülni kártyázni a kocsmában, vagy kinyitni egy könyvet.”
Meg ezt is: „Akár a fantasztikus irodalom is lehetne egy olyan csatorna, amelyen keresztül a magyar múltról és a jelenről beszélünk? A sci-fi és a fantasy talán nem a legjobb elbeszélési módok egy ilyen célhoz, Veres Attila azonban bizonyította, hogy a weird irodalom képes lehet erre.”
(Hosszabb értekezésem a könyvről a friss Szépirodalmi Figyelőben olvasható.)
Ezt írta róla más: „Tényleg, hét éve írok ismertetőket az SFmagra, de ilyen lelkes szavakat még sosem írtam magyar regény kapcsán. A könyv ugyanis angolszász mércével mérve is jelentős teljesítmény, a magyar ugaron pedig csodaszámba megy.” (Kánai András, SFmag)
*
És még tizenhét könyv idénről, ami majdnem felfért, vagy amit én ugyan (még) nem olvastam, mások viszont bírták:
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen (Bluemoon) – SFmag
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló (Gabo SFF) – Mandiner.sci-fi
Elan Mastai: Felbolydult napjaink (Agave Könyvek) – Spekulatív Zóna
Victor LaValle: Fekete Tom balladája (Fumax) – SFmag
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei (Fumax) – Széljegyzet
Philip K. Dick: A végső igazság (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi
Trenka Csaba Gábor: La Grande Image (Syllabux) – ekultura.hu
Richard Kadrey: A végítélet kis doboza (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi
Ian Tregillis: Géplélek (Twister Media) – SFmag
Jeff VanderMeer: Borne (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi, interjúm a szerzővel
John Scalzi: Az összeomló birodalom (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi
Ellen Datlow (szerk.): Sötétség (Gabo SFF) – SFmag
Ellen Datlow (szerk.): Sötétség (Gabo SFF) – SFmag
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi
Christopher Priest: Kifordított világ (Metropolis Media) – Scifi.hu
Christopher Priest: Kifordított világ (Metropolis Media) – Scifi.hu
Neil Gaiman: Északi mitológia (Agave Könyvek) – Mandiner.sci-fi
*
Kövess a Facebookon és a Molyon is!
Ez nem járja, alsó hangon 50eHuf kiadás elé nézek, ha figyelmen kívül hagyom az mások viszont bírták részt, meg egyebeket. Köszönet az ajánlóért!
ReplyDeleteÉn nagyon ekönyv párti vagyok, mivel könyvtáros családból származom így a tárgyi bírtoklást már gyerekkoromban elengedtem, ami a problémám az olvasókkal (Kindle, Kindle touch, Paperwhite volt és most egy kobo aurám van), hogy mind szoftverben, mind hardverben, főleg a kijelző esetében gyengék. Utoljára a sima Kindle-t éreztem korszerűnek, a többivel csak bajom volt. A másik, ami sokszor eszembe jut azok a vizsgálatok, amik szerint e-olvasva kevésbé marad meg az információ, mint papírról, bár kicsit gyanakszom a módszertanra.
ReplyDeletehttp://uproxx.com/life/the-science-behind-reading-real-books/