Sajtból van – Hold-regények seregszemléje

Mostanában jó pár olyan fantasztikus regény jelent (vagy jelenik meg hamarosan) meg itthon, ami így vagy úgy, fő témaként vagy mellékesen, felrobbantva vagy kolonizálva, de a Holddal foglalkozik. Nem tudom, mi az oka a megújult érdeklődésnek égi kísérőnk (szörnyű zsurnalizmus!) iránt. Amerika köszöni szépen, már megjárta a Holdat; Kína pedig készül a holdraszállásra, de az meg miért izgatná az angolszász szerzőket? Mindenesetre most, hogy a végére értem mindegyiknek, megosztom a tapasztalataimat.

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva (spoileres!)

Még tavalyi versenyző a Fumax gondozásában megjelent, féltégla méretű regény Neal Stephensontól. Ebben a Hold szerepe viszonylag korlátozott: gyakorlatilag az első oldalakon ismeretlen okokból darabokra robban. Ezt először nem gondolják olyan problémásnak a népek, amíg a Neal deGrasse Tysonra felettébb emlékeztető tudománynépszerűsítő fizikus arc rá nem jön, hogy a nagyobb darabok idővel ütközni fognak, és ez záros határidőn belül oda fog vezetni, hogy az emberiségnek reszeltek - legalábbis a Földön. Innentől kezdve arról szól a történet (a könyv jó kétharmada), hogy az emberiség egy részét a túlélés érdekében a mainál kicsit nagyobb, orra elé befogott meteorral rendelkező Nemzetközi Űrállomásra szállítsák; illetve hogy itt létrehozzák a feltételeit annak, hogy az emberiség túlélje ezt a kataklizmát, és egyszer majd visszatérhessen a Földre.

Évekig tart, amíg az űrállomás az egykori Hold magasságába emelkedik, az egyik nagyobb darabra, és addigra tudósunkon kívül csak hét nő marad életben - ők lesznek a hét Éva, akik mind választanak egy-egy genetikai módosítást, mielőtt magukat tkp. klónozva létrehozzák a jövő emberiségét. A könyv harmadik harmadában aztán ugrunk előre az időben, oda, ahol az így kifejlődött civilizáció a Hold anyagából létrejött, Föld körüli gyűrűn él, és éppen elkezdi újrafelfedezni a Földet. Itt azonban nem csak ők vannak, hanem olyan emberek is, akik a Föld alatt vészelték át a katasztrófát.

A könyv első kétharmadát nagyon szerettem: izgalmas volt, a túlélésért folytatott harc vitte magával a sztorit a közepesen izgalmas karakterek ellenére. A harmadik harmaddal már voltak gondjaim: szerintem túl kevés volt a hely arra, hogy Stephenson rendesen kifejtse, amit ezzel akart, így vázlatos skicc maradt az egész. Szerintem jobban jártunk volna, ha ez a történet kap egy külön regényt, vagy éppen sokkal rövidebb, esetleg teljesen ki is marad. Nem éreztem az egész organikus részének. Ettől függetlenül a Seveneves egy nagyon izgalmas, kötelező olvasmány volt tavaly. (Egyébként a filmjogokat már eladták.)

Anthony O'Neill: A sötét oldal

A sötét oldal az a ritka kivétel, aminek a végére érve sem sikerült megértenem, hogy miért mozgatta meg ez a szöveg a kiadó fantáziáját. Az előfordul, hogy egy-egy fantasztikus könyv az Agavénél nem lesz a kedvencem, sőt, olyan is, hogy silánynak találom; de az általában világos, hogy lesz közönsége, piaca a dolognak (ilyen pl. Sylvain Neuvel, hovatovább John Scalzi). Ez a könyv ilyen szempontból enigma. Nem túl izgalmas alapvetés, nem túl jó kivitelezés, feledhető szereplők, feledhető történet - unalomból unalomba, ez lehetne az alcíme.

A Holdon járunk, ahol megtelepedtek az emberek, így többek között egy Donald Trumpra emlékeztető kétes üzletember, aki saját várost hozott létre, ahová minden, földi hatóságok elől menekülő embert meghívott. A gonosztevők mellett így kerül ide egy, a maffia elől menekülő nyomozó is, aki persze rögtön egy hatalmas összeesküvés közepén találja magát, amelynek hátterében az üzletember, vagy lánya áll - vagy mindketten. Mindeközben egy gyilkos robot elindul a Hold másik feléről, megölve gyakorlatilag mindenkit, aki az útjába kerül.

Mint írtam is, ez az utóbbi szál egy darabig érdekes, aztán - szerintem szándékolatlanul - átfordul komikusba, és lehet rajta jól szórakozni. Az előbbi szál viszont ezerszer lerágott noir-klisék, kartonpapírból készült noir-karakterek és akciójelenetek teljesen érdektelen egyvelege. A végén szereplő megoldásra nem mondanám, hogy nem kielégítő, inkább azt, hogy érdektelen; annyira, hogy most fel is kellett lapoznom, hogy mi volt az, mivel máris elfelejtettem. (A könyv filmjogait persze megvették.)

Ian McDonald: Luna – Újhold (és Luna – Wolf Moon)

O'Neill egy kicsit el is vette a kedvem a holdas témától, így mindenféle elvárás nélkül vetettem bele magam Ian McDonald opuszába, amit a Gabo SFF adott ki. McDonaldtól én csak A dervisházat olvastam, de azt nagyon szerettem; és nem kellett csalódnom most sem. A veterán brit szerző Holdján valóban érződik, hogy ez az új határvidék, ahol a vadkapitalizmus farkastörvényei uralkodnak. Négy családi cég vágott bele a Hold gazdasági lehetőségeinek kiaknázásába, és megkésve csatlakozott hozzájuk a brazil Corta-família, akik a héliumkitermelés királyai, ezzel a Föld energiaszükségletének elsődleges kiszolgálói lettek.

A négy család közötti törékeny viszonyrendszer azonban törésponthoz érkezett: a Mackenziek elérkezettnek látják az időt, hogy bosszút állanak a Cortákon a régi sérelmekért, miközben a Corta Héliót megalapító, mára matrónakorú Adriana haldoklik - kérdés, hogy gyermekei és unokái képesek lesznek-e kezelni a kialakuló hatalmi válságot, ami véres összetűzésekhez vezethet. A szerteágazó történetben több szempontból ismerhetjük meg a Hold lenyűgöző, és lenyűgözően aprólékosan megfestett társadalmát. (Itt írtam róla bővebben.)

McDonald regénye egyszerre eleveníti fel a Dallas és A keresztapa legjobb pillanatait, vegyítve a Trónok harca politikai játszmáival és az ezekhez kapcsolódó - olvasó érzelmeire is veszélyes - kegyetlenségeivel. Már az utolsó száz oldal előtt elégedett az ember az eredménnyel, az után pedig rohanva szalad az Amazonra megvenni az egyelőre még csak angolul elérhető folytatást, ami egy remekül sikerült középső regény. A történet ugyanis trilógia, hamarosan érkezik a befejezés is. Tűkön ülve várom, imádtam az első kettőt. (A filmjogokat már nyilván megvették.)

Andy Weir: Artemis

Megmondom őszintén: A marsi szerzőjének új regénye elsőre, amikor belekezdtem, kissé csalódás volt - de ez nem Weir hibája. Éppen csak letettem N. K. Jemisin remekbe szabott, tökéletesen megírt Megtört Föld-trilógiáját (ami egy szempontból maga is holdas regény!), és nem tudtam szabadulni a világából. Jemisinhez képest túl egyszerűnek, túl triviálisnak érződött az, ahogy Weir ír. Úgyhogy félreraktam a könyvet, elolvastam A poszthumán döntést Hackettől, és csak utána tértem vissza hozzá. Jó döntés volt kicsit félrerakni és lejönni arról a drogról, amit N. K. Jemisinnek hívnak.

Az Artemis ugyanis egy jó könyv, ahogy az angol kritikában írtam, megugorja azt a lécet, amit A marsival állított fel a magánkiadásból egy csapásra sikeres szerzővé avanzsáló Weir. Az Artemisben a Hold kolonizálásának elején járunk, egy állomáson élnek az emberek: a város teljesen realisztikus, teljesen jól elképzelhető emberi kolónia. Itt él a rendkívül tehetséges Jazz hat éves kora óta, és futárként dolgozik, mert nem szarhatná le kevésbé azt, hogy mások mit gondolnak róla. Jazz ugyanis a futárkodással együtt a városba irányuló csempészet vezetője is, de ez nem jelenti azt, hogy valami hipergazdag bűnbáró lenne, sőt. Szüksége lenne egy csomó pénzre: egyrészt hogy kényelmesen éljen, de vannak más indokai is.

Ezért aztán mikor egyik gazdag üzletfele megbízza egy szabotázsakcióval, hamar belemegy, a dolgok azonban nem úgy alakulnak, ahogy tervezte: a megbízást nem tudja teljesíteni, megbízója is bajba kerül. A háttérben valami komoly machináció folyik, így az igazi holdi patrióta Jazznek nem marad más lehetősége, mint hogy eszét és barátai segítségét használva megoldja a helyzetet. Mi pedig mindeközben rengeteget nevetünk; s csak kicsit zavar minket az a tudományos dolgok magyarázásakor gyakran didaktikus stílus, ami A marsiban valahogy jobban belesimult Mark Watney narrációjába. Az Artemis összességében tehát egy szórakoztató könyv, aki A marsit szerette, nem fog csalódni; de az sem, aki nem forgatta a szerző előző könyvét. A könyvet itthon a Fumax adja majd ki. (Persze ebből is lesz film.)

*

Azt még mindig nem tudom megmondani, hogy mi ez a hirtelen jött érdeklődés a Hold iránt, de az biztos, hogy jól jártunk vele. Az pedig, hogy az opciós jogokat felvásárolták, persze nem jelent semmit, de mind a Seveneves, mind a Luna és az Artemis remek film, illetve sorozat lehet: a Luna megvalósulását sorozatként kifejezetten várom.