Mindenkinek szüksége van hősökre

Öltöztél valaha farsangkor jedimesternek? Esetleg Pókembernek vagy Supermannek? Legyőzni a gonoszt! Megmenteni a hercegnőt! Hőssé válni! Szurkoltál valaha a szegény nerd srácnak, hogy összejöjjön a jócsajjal? Képzelted azt játékpisztollyal hadonászva, hogy te vagy Indiana Jones vagy Han Solo; egy porszívó csövét felemelve azt, hogy szellemirtó vagy, vagy esetleg egy seprűnyelet forgatva azt, hogy te vagy Luke Skywalker, Obi-Wan Kenobi, Inigo Montoya vagy Aragorn? Esetleg Ash Ketchum, egy gombócba gyűrt zoknit eldobva, azt kiáltva közben, hogy téged választalak, Charmander?

Íme, itt vagyok én egy farsangon, a nagymamám által varrott kézműves Superman-jelmezben

Ha igen, akkor pontosan tudod - hiszen átélted -, hogy mi az, ami gyerekek és tinik millióinak életéből teljes egészében vagy részben kimaradt.

Ha sorra vesszük a fent említett hőseinket, rögtön kiderül, hogy mindannyian izmos, de ha nem is izmos akkor okos/ügyes/jószívű/hősies/cseles, fehér, heteroszexuális férfiak. Tökéletes példaképek - ugyan még nem izmos és nem feltétlenül okos, de - fehér, heteroszexuális férfiaknak. Akiktől lehet hősiességet, bátorságot, kitartást, meg ilyeneket tanulni - akik alapvetően olyanok, mint mi, de valamilyen formában többek nálunk és jobbak nálunk, akik olyan dolgokat visznek véghez, amelyekre mi nem vagyunk képesek. Csak szeretnénk olyanok lenni. Olyan lazák és vagányak, olyan bátrak és hősiesek, olyan erősek és kitartóak.

Az elmúlt években egy sor "botrány" tört ki azért, mert egyrészt ismert és kedvelt világokban jelentek meg egyre nagyobb számban női, vagy éppen színesbőrű, vagy a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációjú főhősők - nem egy esetben egy már létező hős helyére lépve időlegesen vagy véglegesen -; másrészt meg azért, mert megjelentek olyan új filmek, könyvek és sorozatok, amelyekben a főszerepeket a fent említett csoportok tagjai kapták. Ezzel párhuzamosan egyre inkább láthatóvá vált, hogy nem csak egyféle csoportot érdekelnek a geek dolgok: bizony-bizony lányok, feketék, melegek, meg mindenféle egyéb emberek is olvasnak képregényeket, néznek zsánerfilmeket, olvasnak fantasztikus könyveket, meg játszanak videójátékokkal.

A "botrányok" oka az, hogy a fehér, heteroszexuális fiúk és férfiak úgy érzik, hogy ezáltal valamit elvesznek tőlük, elveszik a hőseiket és a gyerekkorukat, ilyesmi. Azt mondják, hogy ez kultúrmarxizmus, a művekre ráerőszakolt feminista/liberális/PC/SJW-propaganda, ami egyáltalán nem képezi szerves részét ezeknek a könyveknek, képregényeknek, videójátékoknak és filmeknek, csak azt célozza, hogy kiherélje a fehér heteroszexuális férfiakat - akik ezen felfogás szerint a valódi veszélyeztetett kisebbség. Minden ilyen kísérlet iszonyatos online zaklatási kampányokat vált ki a Gamergate-től a Puppygate-en át az egyes filmeket övező elképesztően gyermeteg hisztikig. (Hogy ez aztán hogy csap át a való világban is érzékelhető, akár halálos áldozatokkal is járó tragédiába, arról itt írtam.)

Most csak két aktuális példát említek: valami idióta csinált egy olyan verziót Az utolsó Jedikből, amiből teljesen kivágta a női karaktereket. Negyvenhat perces, értelmetlen baromság lett persze az egész, de a lényeg az, hogy valaki tényleg feladatának érezte, hogy megcsinálja, mivel azt gondolja, hogy az új Star Wars-trilógia feminista propaganda. A másik dolog pedig, ami ennek a bejegyzésnek az elkészítésére végül rávett, az a Galaktika egyik bejegyzése alatti Facebook-folyam, ami mélységesen elkeserített. A hír arról szól, hogy a Marvel egy sor olyan képregényt elkaszált, amelynek meleg főhősei voltak.

A kommentek nagyjából a fent vázolt vonalon alakulnak, azt sérelmezik, hogy ezekbe a képregényekbe valamiféle ideológiát erőltetnek bele; azt mondják, hogy ezektől a képregényektől melegek lesznek a fiatalok; azt kérik, hogy "legalább képregényekböl hagyjuk már ezt ki könyörgöm!!!!"; aztán azt is állítják, hogy "ezek a képregények nem a pornó kategóriába tartoznak", illetve azt, hogy "attól, hogy toleránsak vagyunk valamivel szemben, még nem kell azt az emberek arcába tolni". A kedvencem pedig az, aki azt mondja, hogy: "Nem emlékszem, hogy pl. a macskanő szexuális érdeklődése téma lett volna bármely batman képregényben.... Se Supermané.... se Amerika kapitányé".

(Mintha a képregényekben nem lenne folyamatosan fontos elem az, hogy melyik heteroszexuális szuperhős éppen melyik nővel kerül romantikus, netalántán grafikusan ábrázolt testi kapcsolatba. Mintha "a nem pornó kategóriába tartozó képregényekben" a női főhősöket nem úgy ábrázolnák évtizedek óta, hogy a szűkös és hiányos, teljesen impraktikus latexruháikból a leglehetetlenebb pózokban villanna ki a nagyra rajzolt, fizika törvényeinek gyakran ellentmondóan viselkedő mellük, vagy villanna meg az izmos, formás fenekük - úgy, hogy az a férfiszemnek a leginkább kívánatos legyen.)

Ezen túllépve azonban azt felejtik el ezek a kommentelők - és bárki más, aki a melegek helyett a túl sok nőre, túl sok kisebbségire, stb. tesz megjegyzést - hogy nem csak ők vannak a világon. Melegnek lenni nem választás kérdése, feketének, transzneműnek, cigánynak, nőnek lenni nem választás kérdése. A világ sokszínű, sokan vagyunk sokfélék, és nem feltétlenül tudatos döntésen múlik az, hogy milyenek vagyunk. Ehhez képest a szórakoztatóiparban felsorakoztatott példaképek és hősök eléggé egyszínűek - a kilencvenes, kétezres évekig a mainstream médiában és a geek területeken is főleg a fehér, heteroszexuális férfiak igényeit szolgálták ki ezek a többnyire fehér, heteroszexuális férfiak által megálmodott, megrajzolt, megírt és megrendezett remekművek és kevésbé remek művek; aztán szépen lassan elindult valami változás, jöttek női főhősök, színesbőrű főhősök, megjelentek meleg mellékszereplők, aztán főszereplők.

De azért annyira nem sokan, és nem olyan hangsúlyosan. Ha csak a mainstreamet nézzük, akkor azt látjuk, hogy tíz év és tizenhét film után idén érkezik Marvel-film fekete főszereplővel (!); a női főszereplős Marvel-filmre pedig pedig 2019-ig kell várni, Black Widow pedig 2020-ban kap filmet. (A DC-nél tavaly jött a Wonder Woman.) Akkor fogunk ott tartani, hogy a már meglévő és tervezett huszonnégy filmből kettőnek nő, egynek pedig egy fekete hős a főszereplője - a többi huszonegyben feltűnnek persze ilyen figurák mellékszerepekben, de ugyan, mondjátok meg, hogy ki akar a játszótéren a mellékszereplő lenni? Nyilván senki. Az eredeti Star Wars-trilógiában Leián kívül nem volt egy darab női főszereplő sem, az előzménytrilógiában pedig megkaptuk ilyen token-karakternek Padme Amidalát; a feketék képviseletében pedig az eredeti trilógiában Landot, az előzménytrilógiában pedig az egyébként persze nagyon badass Mace Windut.

Visszakanyarodva az eredeti felvetéshez: mindenkinek szüksége van hősökre, nem csak a fehér, heteroszexuális fiúknak. A lányoknak is kell sok-sok Buffy, Katniss Everdeen, Wonder Woman, Leia hercegnő, Rey; a fekete, arab és latino kisfiúknak és kislányoknak Finn, Ciklon, Fekete Párduc, Ms. Marvel, Miles Morales, Poe Dameron. (És úgy tűnik, arra is szükség van, hogy Snoop Dogg adjon sok pénzt arra, hogy fekete kisgyerekek egyáltalán meg tudják nézni a nekik szóló filmet.) A szexualitásukat felfedező fiataloknak pedig szintén kellenek olyan hősök, akik olyanok, mint ők, akik által rájöhetnek, hogy bizony egyáltalán nem abnormális dolog az, amit éreznek, hogy nincsenek egyedül ebben a világban, bármit is mondanak mások.

De mondok mást is. Nekünk, fehér heteroszexuális férfiaknak (és, nem mellesleg, nőknek) is szükségünk van arra, hogy megértsük: nem csak mi vagyunk a világon. A miénktől egészen eltérő világok és nézőpontok is léteznek, olyan témák és olyan hangok, amiket a világtörténelemben eddig mindig a szélekre, a föld alá szorítottunk, félelmünkben kriminalizáltunk, elfojtottunk. És ha megnézzük, látjuk azt is, hogy a most hirtelen mindenhol megjelenő, tőlünk valamilyen módon eltérő fiktív hősök még mindig csak rendkívül kis szeletét alkotják az összes fiktív hősnek - még most sem igazán igazságos az eloszlás, nézzük csak meg az emberiség többségét alkotó nők reprezentációját ezekben a médiumokban.

Lehet erre azzal reagálni, hogy megvágjuk az új Star Wars-filmet úgy, hogy ne legyenek benne nők, vagy majd a Black Panthert úgy, hogy ne legyenek benne feketék; meg úgy, hogy attól rettegünk, hogy most már egy darab fehér férfi sem lesz semmiben a PC-diktatúra miatt. Szóval mondjuk ki: lehet ezen nyavalyogni, mintha még mindig öt éves kisfiúk lennénk, akik nem kaptak meg valami játékot a boltban, és be lehet zárkózni a saját kis világukba, ahol szerintük minden nő kurva, csak mert nem lájkolta a pöcsükről kértelenül elküldött képet. Vagy el lehet fogadni, hogy vannak másféle, tőlünk eltérő emberek is a világban, másféle igényekkel, akik manapság már tudják hallatni a hangjukat - és fogják is hallatni, bármennyi filmből is vágja ki valami idióta ki a nőket.