Star Wars: Az utolsó Jedik – Egy sci-fi olvasó feljegyzései
Ha már így feldobtam, kezdjük azzal, hogy vajon science fictionnek számolhatjuk-e a Star Warst. A válasz nyilván az, hogy nem; az eggyel mélyebb válasz azonban az, hogy a filmeket megnéző tömegek számára ez bizony a science fiction. Űrhajók vannak benne, lézerpuskák, meg ilyenek. Nincs is ezzel gond, leginkább magam számára kell helyre tennem, hogy miről is beszélünk - csak azért, hogy ne kössek bele olyan dolgokba, amelyekbe nem kell. Mondjuk egy fantasyhez a legtöbb szempontból közelebb álló űroperáról beszélünk, ahol a karakterek története, a nagy momentumok, illetve a látványvilág mindig fontosabb a nagy egésznél.
Ha ezt az utóbbi mondatot veszem alapul, akkor sok rosszat nem tudok elmondani Az utolsó Jedikről. A már rég ismert, és a két éve megkedvelt karakterek szempontjából ugyanis úgy érzem rendben van a történet. Végre itt van Luke Skywalker teljes valójában, visszatér Leia hercegnő, és Rey, Kylo Ren, Finn és Poe is megkapja a saját történetét. A látvány szintén rendben van, a film látványos, de ez talán nem olyan nagy kunszt 2017-ben, mint amilyen 1977-ben volt. Nincsenek túl nagy logikai bakik, és elég jól működik a gegek nagy része is, szóval lehet nevetni a dolgon. A rajongók biztos élvezni fogják, és ez a film talán nem annyira A Birodalom visszavág remake-je, mint amennyire az előző film az elsőé (negyediké, bah, értitek) volt.
Hogy ezen túllépve akkor mit hiányolok Az utolsó Jedikből, és az előző filmből sci-fi olvasóként?
Most lépjünk túl olyan alapvető kérdéseken, hogy hogy lehet két ekkora katonai antitálentum az Első Rend vezetésében; hogy mi értelme van szegény Phasmának általában véve; hogy nem működik az időrend; vagy hogy miért kéne elhinnem azt, hogy az űrben űrhajók úgy bombázzák egymást, hogy az egyik a másik fölé megy, és kiold bombákat, amelyek a gravitáció erejét használva lepotyognak és felrobbantják a másik hajót. Ezeken, és egyéb hasonló baromságokon/logikátlanságokon sci-fi olvasóként, úgy szakmailag, mint emberileg, stb. nehéz túllépnem, de legyen. A történet összességében, messziről nézve, a karakterek miatt működik.
Nagyobb gondom van: a világépítés, vagyis annak a hiánya. Persze mondhatnánk, hogy ezen a világon aztán nincs már mit építeni. Vannak a jók és vannak a rosszak, a Lázadás-Ellenállás, meg a Birodalom-Első Rend; vannak az ezekhez kötődő jó és rossz emberek, egy-két alkalmi elhajlóval és néhány szürke figurával, akik aztán általában vagy a jó oldalon kötnek ki, vagy csak azért nem, mert inkább meghalnak. Van a kiválasztott fiú/lány, van egy bölcs mester, van pár ilyen-olyan segítője, van pár vicces robot meg ilyen mindenféle lények, akik viccesek. A galaxis lelkéért folyik a küzdelem. Ez egy szögegyszerűségű háttértörténet, ami simán elvitte a hátán az eredeti trilógiát.
Ehhez nem tesz hozzá semmit az új trilógia. Ez a háttér és motívumrendszer adott és kényelmes, ezen belül csak a generációváltást kell levezényelni. Ahogy az első filmről írtam valahol, itt is igaz: kamaradrámák, ahol csodás módon, a hipertérugrás erejével mindig pont jó helyre, pont jókor érünk ahhoz, hogy tulajdonképpen egyetlen nagy akciójelenetben, lélegzetvétel, pihenő nélkül jussanak el a karakterek egyik állapotból a másikba. Űrcsata, lövöldözés, vitatkozás, hogy hol és hogyan lövöldözzünk, földi csata, lövöldözés, fénykardpárbaj, vége. Nincsenek nagy összefüggések, nincsenek nagy, bejárható helyszínek, nincsenek a szorosan vett plot szempontjából fontos rejtélyek. Akció van, hihető és kevésbé hihető nagy pillanatok vannak, jobb-rosszabb karakterdrámák vannak. Meg pólók, bögrék és mikulástasakok a karakterek fejeivel a boltokban.
Nem fogom megkérdezni, hogy hol van az egésznek a lelke, mert a lelkét lehet, hogy a karatkerdrámák adják, az első trilógia lelkét is inkább az adta. (Nem mondom, itt is van kis hiányérzetem.) De hol a többi? Persze a fiatal nézőknek (?) nagy megmondás lehet (?), hogy a gonosz ellen mindig fel kell lázadni, és mindig életben kell tartani A Reményt (csalfa, vak, stb.). De mit tudunk meg a galaxisról ezekből a filmekből? Mit tudunk meg a konfliktusról, amit konyhakészen kapunk az első trilógiából? Brutális konformizmusban ülnek a franchise tervezői, semmit sem akarnak kockáztatni, ezért semmit sem mondanak; vagy amit mondanak, azt elmondta már előttük Lucas, sokkal hitelesebben negyven évvel ezelőtt.
Mondok mást. Emlékeztek még a sokat kárhoztatott előzménytrilógiára? Lehet miért ütni őket, nem kétséges. De Lucas ott kontextust adott a világnak, bejárható, felfedezhető tereket; nagyobb összefüggéseket. Akciók mellett szünetet és pihenést, olyan tereket és időket, ahol azt lehetett érezni, hogy ez tényleg egy galaxis, ahol ezer és ezer bolygó és nép és ember van - hogy van valami tétje a dolgoknak. Hogy ez néhol unalmas volt? Nyilván. Hogy sci-fi olvasóként/rajongóként sokat hozzátett az egészhez? Nekem legalábbis igen.
Az új trilógiában mit tudunk meg a konfliktusról? Semmit. A mostani filmben megtudjuk, hogy miért vonult vissza Luke, és azt is, hogy Kylo miért lett olyan, amilyen, de ez csak egy nagy pillanat minden valódi kontextus nélkül. Megtudjuk, hogy milyen méretű a valóságban Snoke, de ezen kívül semmi mást nem tudunk meg róla, csak hogy szeret arany köntöst hordani, és ahogy az lenni szokott ilyen villainek esetében, kényelmetlen trónon üldögélni. Kapunk infót Rey szüleiről, de ez nem tesz hozzá semmit a történethez és a világhoz. Kylo, illetve Rey története egész jól működik, és a következő filmben meglesz a hatása, de a világhoz ez sem tesz hozzá.
Végül ott vagyunk, hogy el kell hinnünk egy maréknyi karakternek bemondásra, hogy ebben a galaxisban vannak olyanok, akik elégedetlenek az Első Rend hatalmával. Sőt, azt is nekik kell elhinnünk, hogy az Első Rend egyáltalán csinál valamit, hiszen a filmek alapján nagy puskák durrogtatásán és egy nagyjából ezer fős lázadó sereg (galaxis-méreteket tekintve nevetséges szám) üldözésén kívül semmit sem csinálnak. Kicsit olyan ez - elnézést az aktuálpolitikai párhuzamért - mintha a már hatalma csúcsán túl járó Orbán Viktor (Snoke) és Németh Szilárd (Kylo Ren) pár tank és a Gripenek élén Borsodban üldözné a gyalog menekülő baloldali ellenzék tagjait faluról falura, akikhez most csatlakozott az ifjú reménységekből álló Momentum is. Amennyire a filmekből tudjuk, a galaxis többi része eközben boldogan éli szerencsés vagy nyomorúságos életét; tévét már nem néznek, szavazni már nem járnak, minek, ezek úgyis csak lopnak, és bolygó méretű űrfegyvereket készítenek az ellopott közpénzből.
Szóval nekem első sorban a kontextus hiányzik, némi hátralépés két lövöldözés között, hogy valamit mondjanak a világról. Nem feltétlenül az enyémről, ez egy ilyen space fantasy, szóval nem várok Trump-kommentárokat (bár Kylo Ren és Hux egész jó párhuzamok!), hanem valamit a saját világukról. Mi miért történik? Ki kit támogat? Miért? Mi forog kockán egészen pontosan? Miért gonosz az Első Rend és mit akar? Mit akar az Ellenállás? Akarja valaki, hogy győzzön az Ellenállás? Sajnos bemondásra nem tudom elhinni, hogy az űr egy kis szegletében folyó, sci-fi-szemmel elég korlátozott méretű csatározás egy egész galaxis sorsát befolyásolja. A harmadik filmben még talán kiderülhet valami ilyesmi. Én nem bánnám.
Ha ezt az utóbbi mondatot veszem alapul, akkor sok rosszat nem tudok elmondani Az utolsó Jedikről. A már rég ismert, és a két éve megkedvelt karakterek szempontjából ugyanis úgy érzem rendben van a történet. Végre itt van Luke Skywalker teljes valójában, visszatér Leia hercegnő, és Rey, Kylo Ren, Finn és Poe is megkapja a saját történetét. A látvány szintén rendben van, a film látványos, de ez talán nem olyan nagy kunszt 2017-ben, mint amilyen 1977-ben volt. Nincsenek túl nagy logikai bakik, és elég jól működik a gegek nagy része is, szóval lehet nevetni a dolgon. A rajongók biztos élvezni fogják, és ez a film talán nem annyira A Birodalom visszavág remake-je, mint amennyire az előző film az elsőé (negyediké, bah, értitek) volt.
Hogy ezen túllépve akkor mit hiányolok Az utolsó Jedikből, és az előző filmből sci-fi olvasóként?
Most lépjünk túl olyan alapvető kérdéseken, hogy hogy lehet két ekkora katonai antitálentum az Első Rend vezetésében; hogy mi értelme van szegény Phasmának általában véve; hogy nem működik az időrend; vagy hogy miért kéne elhinnem azt, hogy az űrben űrhajók úgy bombázzák egymást, hogy az egyik a másik fölé megy, és kiold bombákat, amelyek a gravitáció erejét használva lepotyognak és felrobbantják a másik hajót. Ezeken, és egyéb hasonló baromságokon/logikátlanságokon sci-fi olvasóként, úgy szakmailag, mint emberileg, stb. nehéz túllépnem, de legyen. A történet összességében, messziről nézve, a karakterek miatt működik.
Nagyobb gondom van: a világépítés, vagyis annak a hiánya. Persze mondhatnánk, hogy ezen a világon aztán nincs már mit építeni. Vannak a jók és vannak a rosszak, a Lázadás-Ellenállás, meg a Birodalom-Első Rend; vannak az ezekhez kötődő jó és rossz emberek, egy-két alkalmi elhajlóval és néhány szürke figurával, akik aztán általában vagy a jó oldalon kötnek ki, vagy csak azért nem, mert inkább meghalnak. Van a kiválasztott fiú/lány, van egy bölcs mester, van pár ilyen-olyan segítője, van pár vicces robot meg ilyen mindenféle lények, akik viccesek. A galaxis lelkéért folyik a küzdelem. Ez egy szögegyszerűségű háttértörténet, ami simán elvitte a hátán az eredeti trilógiát.
Ehhez nem tesz hozzá semmit az új trilógia. Ez a háttér és motívumrendszer adott és kényelmes, ezen belül csak a generációváltást kell levezényelni. Ahogy az első filmről írtam valahol, itt is igaz: kamaradrámák, ahol csodás módon, a hipertérugrás erejével mindig pont jó helyre, pont jókor érünk ahhoz, hogy tulajdonképpen egyetlen nagy akciójelenetben, lélegzetvétel, pihenő nélkül jussanak el a karakterek egyik állapotból a másikba. Űrcsata, lövöldözés, vitatkozás, hogy hol és hogyan lövöldözzünk, földi csata, lövöldözés, fénykardpárbaj, vége. Nincsenek nagy összefüggések, nincsenek nagy, bejárható helyszínek, nincsenek a szorosan vett plot szempontjából fontos rejtélyek. Akció van, hihető és kevésbé hihető nagy pillanatok vannak, jobb-rosszabb karakterdrámák vannak. Meg pólók, bögrék és mikulástasakok a karakterek fejeivel a boltokban.
Nem fogom megkérdezni, hogy hol van az egésznek a lelke, mert a lelkét lehet, hogy a karatkerdrámák adják, az első trilógia lelkét is inkább az adta. (Nem mondom, itt is van kis hiányérzetem.) De hol a többi? Persze a fiatal nézőknek (?) nagy megmondás lehet (?), hogy a gonosz ellen mindig fel kell lázadni, és mindig életben kell tartani A Reményt (csalfa, vak, stb.). De mit tudunk meg a galaxisról ezekből a filmekből? Mit tudunk meg a konfliktusról, amit konyhakészen kapunk az első trilógiából? Brutális konformizmusban ülnek a franchise tervezői, semmit sem akarnak kockáztatni, ezért semmit sem mondanak; vagy amit mondanak, azt elmondta már előttük Lucas, sokkal hitelesebben negyven évvel ezelőtt.
Mondok mást. Emlékeztek még a sokat kárhoztatott előzménytrilógiára? Lehet miért ütni őket, nem kétséges. De Lucas ott kontextust adott a világnak, bejárható, felfedezhető tereket; nagyobb összefüggéseket. Akciók mellett szünetet és pihenést, olyan tereket és időket, ahol azt lehetett érezni, hogy ez tényleg egy galaxis, ahol ezer és ezer bolygó és nép és ember van - hogy van valami tétje a dolgoknak. Hogy ez néhol unalmas volt? Nyilván. Hogy sci-fi olvasóként/rajongóként sokat hozzátett az egészhez? Nekem legalábbis igen.
Az új trilógiában mit tudunk meg a konfliktusról? Semmit. A mostani filmben megtudjuk, hogy miért vonult vissza Luke, és azt is, hogy Kylo miért lett olyan, amilyen, de ez csak egy nagy pillanat minden valódi kontextus nélkül. Megtudjuk, hogy milyen méretű a valóságban Snoke, de ezen kívül semmi mást nem tudunk meg róla, csak hogy szeret arany köntöst hordani, és ahogy az lenni szokott ilyen villainek esetében, kényelmetlen trónon üldögélni. Kapunk infót Rey szüleiről, de ez nem tesz hozzá semmit a történethez és a világhoz. Kylo, illetve Rey története egész jól működik, és a következő filmben meglesz a hatása, de a világhoz ez sem tesz hozzá.
Végül ott vagyunk, hogy el kell hinnünk egy maréknyi karakternek bemondásra, hogy ebben a galaxisban vannak olyanok, akik elégedetlenek az Első Rend hatalmával. Sőt, azt is nekik kell elhinnünk, hogy az Első Rend egyáltalán csinál valamit, hiszen a filmek alapján nagy puskák durrogtatásán és egy nagyjából ezer fős lázadó sereg (galaxis-méreteket tekintve nevetséges szám) üldözésén kívül semmit sem csinálnak. Kicsit olyan ez - elnézést az aktuálpolitikai párhuzamért - mintha a már hatalma csúcsán túl járó Orbán Viktor (Snoke) és Németh Szilárd (Kylo Ren) pár tank és a Gripenek élén Borsodban üldözné a gyalog menekülő baloldali ellenzék tagjait faluról falura, akikhez most csatlakozott az ifjú reménységekből álló Momentum is. Amennyire a filmekből tudjuk, a galaxis többi része eközben boldogan éli szerencsés vagy nyomorúságos életét; tévét már nem néznek, szavazni már nem járnak, minek, ezek úgyis csak lopnak, és bolygó méretű űrfegyvereket készítenek az ellopott közpénzből.
Szóval nekem első sorban a kontextus hiányzik, némi hátralépés két lövöldözés között, hogy valamit mondjanak a világról. Nem feltétlenül az enyémről, ez egy ilyen space fantasy, szóval nem várok Trump-kommentárokat (bár Kylo Ren és Hux egész jó párhuzamok!), hanem valamit a saját világukról. Mi miért történik? Ki kit támogat? Miért? Mi forog kockán egészen pontosan? Miért gonosz az Első Rend és mit akar? Mit akar az Ellenállás? Akarja valaki, hogy győzzön az Ellenállás? Sajnos bemondásra nem tudom elhinni, hogy az űr egy kis szegletében folyó, sci-fi-szemmel elég korlátozott méretű csatározás egy egész galaxis sorsát befolyásolja. A harmadik filmben még talán kiderülhet valami ilyesmi. Én nem bánnám.
Comments
Post a Comment