Wonder Woman, a kiábrándító

A Batman v. Superman és a Suicide Squad című vasúti szerencsétlenségek után nekem nem sok bizodalmam maradt abban, hogy a DC filmes próbálkozásaiba bármilyen értelemben érdemes lenne időt és rajongást invesztálni. Már az elején látszott, hogy a Marvelhez képest megkésve beröffentett univerzummal lehetnek majd gondok, de azért arra talán senki nem számított, hogy ennyire nagy gondok lesznek vele. Ehhez képest az idei Wonder Womant ünnepelte a kritika: a Marvelnél még mindig nincs női főszereplős film, meg női rendezős szuperhősfilm se volt még nagyon, és feminizmus, meg minden.

Ehhez képest teljes mértékben meglepődtem, hogy miközben a film az imént említett katasztrófa-műremekek relációjában valóban jóként tételeződhet, önmagában annyi ponton vérzik el, hogy egy idő után el is felejtettem számolni őket. Vigyázat, spoilerek!

Kezdjük azzal, ami jó. Gal Gadot továbbra is remek Wonder Womanként, remek választás volt, jól hozza ezt a karaktert. Aztán a csata- és harcjelenetek, és általában a képi megoldások jól működtek, valamint én adtam a korabeli társadalom és a nők viszonyával kapcsolatos kikacsintásokat is, a ruhavásárlós jelenetet, azt hogy folyton meg kell menteni Chris Pine-t, meg ilyesmiket. Azt sem vitatom, hogy nagyjából egyben volt a történet, volt eleje, közepe és vége is. Nagyon tetszett még az is, hogy Chris Pine karakteréről igazából semmit sem tudtunk meg, és ez jól működött. Akkor mi bajom van?

1. A csavarok

Diana az Árész-ellenes csodafegyver, amit a néző gyakorlatilag a film tizedik percétől pontosan tud - a főszereplővel ellentétben -, ezért amikor ő rájön erre a nagy fordulatra, az a néző számára egy teljesen érdektelen esemény. Ugyanilyen erőltetett és érdektelen csavar az, hogy nem is Ludendorff Árész, hanem a brit csávó, aki egy általam már félig elfelejtett mellékszereplő volt addigra, szóval ja. De legalább van egy elég lapos bossfight a végén.

2. A kamunáci németek

Tényleg hihetetlen, hogy nem tudunk jobb szuperellenségekkel előállni, mint a nácik. Bár itt és most 1918-ban járunk, és a nácik még a kanyarban sincsenek, vizuálisan és morálisan pontosan úgy ábrázolja a film a német hadsereget, mint a nácikat szokta. Gonosz/őrült tábornok titkos fegyverkísérlete sztenderd képregényes maszkos nővel, akiről sokat nem tudtunk meg. Oké, hogy Ludendorff később náci volt, és az első világháborúban is nyilván találunk vele kapcsolatban megkérdőjelezhető döntéseket (mint oly sok nyugati generálissal kapcsolatban is), de az itteni ábrázolása szerintem túllőtt minden célon. Olcsó & uncsi, ennél sokkal finomabban rajzolt képet kéne adni az első világháborúról.

3. Hogy működik pontosan Themiszküra?

Kapunk egy kellően ködös és kifejtetlen eredetmítoszt az amazonok és a titkos szigetük eredetéről, ami igazából csak több kérdést vet fel, mint amennyit megmagyaráz. Hány éve történt ez a nagy harc az istenek között? Öregednek-e az amazonok, és ha igen, hogyan? Miért edzenek sok-sok éve a nagy harcra, ha abban nekik végül semmi szerepük sem lesz, ráadásul ezt tudják is, hiszen a lényeg az, hogy Diana győzheti le Árészt? Kikkel terveznek akkor megmérkőzni? Miért nem néznek néha körül odakint, hogy már nem íjakkal kéne gyakorlatozni, hanem puskákkal? Hogy működik a sziget védelme, és miért tud rajta pont Chris Pine (sajnos a karakter nevét elfelejtettem) áthatolni?

4. A kémkedés egyszerűen nem így működik, 1918-ban sem

Jó, oké, ez egy akciófilm, aminek csak véletlenül egy kém az egyik főszereplője, miközben a másik főszereplője meg egy istennő, szóval nyilván megvannak a hangsúlyok. De azt mégis nehezemre esik elhinni, hogy Chris Pine csak úgy beépül egy szupertitkos bázisra érkező német küldöttségbe Ludendorff mellé, majd simán besétál a titkos létesítménybe, ahol ellopja a kiskönyvet, amibe minden titkot belevésett az álarcos nő, majd aztán otthagyta az egészet a nyitott ajtó mellett egy asztal sarkán? Tekerjünk aztán előre oda, miután Chris Pine és Diana egy alvásnyi idő alatt Törökország partjaitól Londonba ér, és ott a szuperfontos füzetecskét Chris még körbeszambáztatja fél Londonon, majd egy parlamenti ülésre viszi be, majd mindezek után besétál a brit főhadiszállásra egy totál ismeretlen nővel az oldalán, aki akárkinek lehetne a kéme? John Le Carré forog az irodai székében; még egy szuperhősös akciófilmhez is méltatlanul primitív ez a szál.

5. Minek van ott a csapat?

Wonder Woman és Chris Pine mellett ugye egy válogatott csapat is elmegy a frontra: a svindler, sok nyelven beszélő arab ember, a részeges skót mesterlövész és az indián csempész, akit természetesen Főnöknek hívnak, mert a Winnetou már foglalt volt. Mi volt ezeknek az embereknek a szerepet a történetben? Mit adtak hozzá? A svindler arc egyszer vetette be magát, de az kihagyható lett volna; a részeges skót mesterlövésznek egyszer keleltt volna lőnie, de nem lőtt; az indián csempész pedig FÜSTJELEKKEL jelzett egyszer, te atya úr isten, ez olyan sztereotípia, mintha lenne egy skót is, aki részeges, hoppá, hát van is!

Itt abba is hagyom a tételes felsorolást, és nem ejtek szót arról, hogy a nagy náci német partin senki sem ejt egy szót sem arról, hogy meghalt a fél vezérkar tegnap, aztán hogy egyáltalán van ez a parti a fronttól két kilométerre, vagy arról, hogy mind Ludendorff, mind a minionja teljesen a levegőben lógtak. Persze, ez egy képregényfilm, mondhatnók, el lehet neki nézni az ilyesmiket, talán, bár szerintem egyáltalán nem.

Szóval értem én, hogy ez a DC-film legalább nem okozott szekunder szégyent a nézőnek, de ettől még nem lett kifejezetten jó, és egyáltalán nem értem az ünneplő kritikát körülötte. Persze, legyenek női főszereplős szuperhősfilmek, és rendezzenek nők szuperhősfilmeket, ez egyáltalán nem kérdés. De legközelebb rendezzenek mondjuk valami jót női rendezők egy női szuperhőssel a főszerepben, és akkor én is őszintébben fogok örülni.