Milyen, és mire jó a magyar fantasztikum intézményrendszere?

A legutóbbi molyos SF-sörözés végefelé ültünk, beszélgettünk: addigra főleg olyanok maradtak az asztalnál, akik valamilyen módon közvetítőszerepet játszanak a hazai rajongótáborban, tehát nem egyszerű olvasók, hanem például blogolnak is könyvekről. Bedobtam azt a témát, ami mostanában foglalkoztat: kik olvassák egyáltalán a könyvrecenzióinkat? Érdekel ez valakit? Vagy egymásnak írunk?

Több dolog mutat az utóbbira: hiába írta le például szinte mindenki, hogy az Alvó óriások nem igazán jó, az eladás szuperül alakult, jól fogyott a regény, amennyire én tudom; és hiába írjuk le általában egy-egy remek könyvről, hogy remek, attól az még bőven a földbe tud állni. Ugyanennek az éremnek a másik oldala, hogy mennyire hozzáférhető a hazai rajongótábor laikusoknak, vagy a sci-fi/fantasy-irodalommal csak most ismerkedő olvasóknak? Miért van az, hogy a nem kifejezetten ezzel a területtel foglalkozó, de kulturális rovatokkal, műsorokkal rendelkező lapokban, televíziókban alig-alig foglalkoznak az irodalom ezen szeletével?

A kérdést kitágíthatjuk: vizsgáljuk meg, hogy miként épül fel a hazai fantasztikus irodalmi olvasó- és rajongótábor intézményrendszere, hátha lesznek tanulságai a dolognak. Volt erre vonatkozó kérdés A magyar fantasztikum helyzete-körkérdésben, de most nézzük meg csak ezt, mélyebben. Az intézményrendszerbe beleértem a területtel foglalkozó kiadókat, hírportálokat, blogokat, egyesületeket, eseményeket és díjakat. Ennek nyomán igyekszem meghatározni, hogy a rajongótáboron belül mennyire különül el vagy folyik össze az “elit” és az “olvasó”, illetve hogy az “elit” mit tesz azért, hogy a láthatóságot kifelé növelje. A másik kérdés pedig az, hogy a különböző csoportok az “eliten” belül mennyire kommunikálnak egymással. A rendszerezéshez három kategóriára fogom bontani az intézmények típusait, és ezek alá fogom besorolni mindazt, ami működik jelenleg a hazai fantasztikus közéletben.

I. Akik a könyveket adják nekünk: a kiadók

A magyar fantasztikum olvasótábor nem létezhetne a fantasztikus könyvek kiadásával foglalkozó kiadók nélkül. A rendszerváltás előtt ez ugyebár szinte teljes mértékben Kuczka Péter kezében futott össze (Galaktika Fantasztikus Könyvek, Kozmosz Fantasztikus Könyvek, Galaktika antológia, stb.); a rendszerváltás után pedig zavaros évek következtek rengeteg új kiadóval, rengeteg találomra kiadott címmel. Az elmúlt évekre azonban nagyjából beállt a fantasztikus irodalom kiadóinak helyzete, így könnyű dolgunk van a számbavételnél.

a) Főleg fantasztikus irodalommal foglalkozó kiadók

Az egzakt besorolás persze, mint mindig, nehéz. Azokat a kiadókat sorolom ide, ahol a profil hangsúlyos része hosszú ideje a fantasztikum, és jellemzően (de nem szabály szerint) hangsúlyt fektetnek arra, hogy a már meglévő olvasótáboron belül kommunikáljanak valamilyen formában az ismert közösségi felületeken vagy saját fórumokon keresztül. Ebben a körben betűrendben az Agave Könyvek, a Delta Vision, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo SFF-szekciója, a Galaktika/Metropolis Media, Könyvmolyképző a Szukits és a Tuan említhető.

Az Agave Könyvek manapság első sorban a kurrens címekre és a kortárs szerzőkre koncentrál: az itthon ismeretlen, vagy éppen külföldön is debütáló SFF-szerzők mellett olyan ismert és elismert alkotók kiadója, mint Neil Gaiman, John Scalzi, Ray Bradbury, Laurell K. Hamilton, China Miéville vagy Kim Stanley Robinson. Korábban pedig olyan klasszikus szerzők életművét adták ki magyarul, mint Philip K. Dick vagy Iain M. Banks. Emellett a másik hangsúlyos irány az eléggé izmos krimi és thriller-kínálat; mindezek mellé tavaly kezdték behozni hangsúlyosabban a kortárs horrort. A magyar fantasztikus szerzők közül évek óta itt jelenik meg Brandon Hackett  és László Zoltán; itt debütált idén zajos sikerrel Veres Attila is. Az Agave rendkívül alaposan, átgondoltan kommunikál a Facebookon, a Molyon és Instagramon is.

A Delta Vision portfóliójában egyszerre találunk kurrens és klasszikus SFF-szerzőket, sőt: utóbbiakra külön dedikált sorozatot tartanak fenn (MesterMűvek), ahonnan tényleg érdekes dolgokat lehet csemegézni. Kevésbé a kísérletező, inkább a hagyományos vonalon mozgó, népes rajongótáborral rendelkező fantasyszerzőket találunk itt, mint Robin Hobb, Greg Keyes, Robert Jordan, David Gemmell és itt jelenik meg Terry Pratchett is. A fiatalabbak között itt találjuk Brandon Sandersont, idén jön Kameron Hurley, és itt térnek/tértek vissza a magyar olvasókhoz az űropera királyai, Alastair Reynolds és Peter F. Hamilton is. A magyar szerzők közül a többi között Gaura Ágnes és J. Goldenlane jelenik meg itt, de a kiadóhoz tartozik a Cherubion is. A Delta kevéssé a közösségi médiás felületekre hagyatkozik, a kommunikációban inkább saját fórumukon érhetőek el, bár az elmúlt időszakban aktívabban kezdték használni a Facebookot és a Molyt is.

A Főnix Könyvműhely leginkább az ifjúsági irodalom zsánerszekciójában jeleskedik, több fiatal/pályakezdő magyar íróval a kötelékben. Több, egy-egy témára fókuszáló antológiát is adtak ki az elmúlt években, illetve iskolai programmal is igyekeznek megszerettetni a fantasztikumot a fiatal olvasókkal.

A Fumax a képregénypiac felől jön, de az elmúlt években komoly rajongótábort építettek ki az Assassin’s Creed-regények és a thrillerek mellett a friss fantasy- és sci-fi-címek kiadásával. Itt jelent meg Andy Weir bestsellere, A marsi; aztán Neal Stephenson legutóbbi regénye; de itt fut James S. A. Corey Térség-sorozata is, és a kiadó gondozza Anthony Ryan, Josh Malerman, Brian McClellan, Michael J. Sullivan, Chuck Wendig és Mark Lawrence regényeit is. Itt jelent meg aztán a Zsiványok antológia is. Magyar szerzőjük egyelőre nincs, bár az ígéret szerint Holló-Vaskó Péter következő regényét már ők adják ki. A Fumax is élen jár a közösségi médiás kommunikációban.

A Gabo kiadó és ezen belül főleg SFF-sorozata szintén fontos játékos a hazai piacon. A dedikált sorozat indulása előtt már itt jelent meg például Ben Aaronovitch és Douglas Adams, de ide tartozik Patrick Rothfuss, Isaac Asimov és újabban Ursula K. Le Guin is. Ide került aztán az Ad Astra tündöklése és bukása után egy sor izgalmas szerző így Ian McDonald, Paolo Bacigalupi és Lauren Beukes is. (És amennyire hallottam, Hannu Rajaniemi is.) Rajtuk kívül a kiadó portfóliójába tartozik Brian Staveley, Naomi Novik és Ann Leckie; illetve egy sor friss, új név mellett például Jack Campbell katonai sci-fi sorozata is. Az egyik legfontosabb dolog pedig, hogy itt jelent meg most már második éve az egyetlen magyarra fordított külföldi éves “best of” SFF-antológia, amit Jonathan Strahan szerkeszt. Magyar szerzőket mostanában kevésbé kaptunk, de a sorozatot társszerkesztő Kleinheincz Csilla regényei, illetve Moskát Anita két regénye, köztük a rendkívül fontos Horgonyhely is itt jelent meg. A szerkesztők a Moly- és Facebook-oldalak mellett blogot is vezetnek alkalmanként.

A Galaktika/Metropolis Media. Arról már ez a tavalyi cikk egész szókimondóan értekezett, hogy az elmúlt években leáldozott a fantasztikum egykori zászlóshajójának a csillaga a könyvkiadás terén (is). Hasonlóan a magazinba összelopkodott novellákhoz, itt is inkább az az elv érvényesült, hogy az olcsón, ingyen, vagy EU-s támogatással megszerezhető könyveket találják meg és adják ki, az idei teljesítmény pedig aztán tényleg a teljesen irreleváns, illetve hazai örökséget felélő könyvek felé sodorta a kiadót. De azért tavaly még megjelent itt egy China Miéville, Jo Walton, Szergej Lukjanyenko, Jack McDevitt; volt négy friss, jobb-rosszabb magyar könyv; illetve itt jelennek meg a Sztrugackij-testvérek regényei. Még korábban pedig Robert A. Heinlein, Joe Haldeman, Cory Doctorow, Robert J. Sawyer, Arthur C. Clarke… A Galaktika emellett az egyetlen olyan szereplő kiadói oldalon, aki a közvetítőmunkában is szerepet játszik, de erről később.

A Könyvmolyképző hatalmas portfóliójában is rengeteg fantasztikus szerző kapott helyet, úgy a fiataloknak, mint a felnőtteknek szóló címeknél: rengeteg alsorozatba szedve jelennek meg itt a könyvek, amit számomra kicsit nehéz kibogozni. De itt jelenik meg például Joe Abercrombie, Rick Riordan, Hugh Howey és Elizabeth Bear; a magyar szerzők között pedig többek között On Sai és Böszörményi Gyula erősíti a fantasztikus vonalat. A kiadó működteti az Aranymosás pályázatot is: innen tavaly két fiatal magyar szerző műve is megjelent a kiadónál.

A végére maradt a PlayOn!, Szukits és a Tuan, akikről nincsenek közvetlen tapasztalataim. A PlayON! egyéb játékokhoz köthető könyvei mellett Andrzej Spakowski Vaják-sorozatát gondozza. A Szukits korábban rendkívül sokat tett egy sor fontos szerző - Asimov, Lovecraft, Herbert, stb. - életműkiadásával, mostanában pedig első sorban a Star Wars-univerzum különböző termékeire repültek rá. A Tuannál pedig dominálnak a Warhammer-könyvek, illetve itt jelennek meg most már az ismert magyar osztott science-fantasy univerzum, a Mysterious Universe kötetei, többek között Fonyódi Tibor és Szélesi Sándor műveivel, illetve új jelentkezőkkel.

b) Részben/alkalmanként fantasztikus irodalommal foglalkozó kiadók

A fenti, hangsúlyosan fantasztikummal foglalkozó, annak olvasóival így vagy úgy, de célzottan kommunikáló kiadók mellett több olyan kisebb-nagyobb kiadó van, akik rendszeresen jelentkeznek fantasztikus címekkel. Ilyen az Európa, ahol például Cixin Liu, Margaret Atwood, Joe Hill és Stephen King jelenik meg. A Kossuth-csoport kezdte el kiadni idén V. E. Schwab urban fantasy-trilógiáját, ezen kívül ők foglalkoznak például Michael Crichton műveivel. Az Unio Mystica például Orson Scott Card regényeit adja ki, az IPC pedig a Dinoszauruszurakkal és Verebecskével nevezett korábban.

Több olyan kiadó is van, akik a jelek szerint maradnának is ezen a piacon, nem csupán próbálkoznak. Az Athenaeum Tóth Csaba szerkesztésében idén már a második kötetet publikálta a politika és a fantasztikum kapcsolatáról; miközben tavaly kiadtak jó pár fantasyt magyar szerzőktől. A Libri-csoport is jelentkezett az utóbbi időben pár címmel, például a Wild Cards-sorozattal, vagy Sepsi László Pinkyjével. A Twister Mediánál jelent meg idén Ian Tregillis és Anne Bishop; és a 21. Század kiadó is belekóstol idén a fantasztikumba. Az Édesvíz kiadó szintén idén jelentkezik be Bluemoon Könyvek-sorozatával, amelyben a Valerian-filmkönyv mellett például Charlie Jane Anders és Ada Palmer idén több rangos díjra is jelölt könyveit tervezik kiadni.

Összefoglalás:

Már többször megénekeltem, hogy szerintem manapság a magyar fantasztikus könyvkiadás aranykorát éljük, ahonnan lehetne még előrelépni, de első sorban meg kell becsülnünk, ami van. Hozzáértő emberek válogatják a könyveket: a fontos, kortárs szerzők jelentős része megjelenik, egy sor díjra jelölt könyvet megkapunk; miközben csordogál valami az elmaradt klasszikusokból és a kint is rétegműnek számító, újító regényekből is. Ezekből persze mindig lehetne több, de a piac diktál. Kifejezetten fontos, hogy a külföldi zsánerkispróza is elkezdte kiépíteni a hídfőállásait; illetve az, hogy a jó magyar szerzők is megtalálják az utakat a könyvesboltok polcaira.

A hazai írók felfedezésében, tehetséggondozásában ettől függetlenül lenne hova fejlődni. A kisprózának nincs itthon igazán sok helye: van a Galaktika, az Avana-féle Új Galaxis, illetve weird-vonalon most van még a The Black Aether. A Könyvmolyképző Aranymosásán kívül pedig csak az SFmag által tartott éves Fantasztikus Kéziratok Éjszakája olyan hely, ahol egy “körön kívüli” kezdő kap valamiféle értékelést olyanoktól, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek. (Legalábbis ennyiről tudok én, a többi nem jutott el hozzám az elmúlt két évben.)

II. Akik közvetítenek: portálok, blogok, események, díjak

Kevésbé jól fest a helyzet, ha a hazai SFF-intézményrendszer “közvetítő” szekciójára nézünk: tehát arra a területre, ahol egyrészt a hírszolgáltatás folyik, illetve az elméletileg “hozzáértőbb” olvasók foglalkoznak a műfajok elméletével, illetve az egyes könyvek értékelésével, díjazásával. Ezt a területet két részre osztanám fel.

a) Zsánersajtó

Ezen belül is van rögtön három szempont.

Az első szempont a hírszolgáltatás: a Mandiner.sci-fin az volt a cél, hogy minden fontos hírről (milyen könyvek jelennek meg itthon, mi érdekes külföldön, miből lesz film, kik nyertek díjakat) beszámoljunk. Ennek az egyik alternatívája az SFmag heti hírösszefoglalója, ami egyébként nekem is mindig tudott valami újat mondani, pedig én aztán azt hittem, hogy mindent követek. A másik pedig a Galaktika online felülete, ahol sok olyan dologról beszámolnak a szerkesztők, amelyekről mi is írtunk az mSF-en. A harmadik pedig az Avana egyesülethez kötődő scifi.hu, bár nekem eléggé esetlegesnek tűnik, hogy itt mi jelenik meg. (Frissítés: az LFG.hu-ról elfeledkeztem - ezúton is elnézést.)

A másik az egyszerű hírszolgáltatáson túlmenő anyagok: tehát beszámolók eseményekről; interjúk szerzőkkel/kiadóvezetőkkel/szerkesztőkkel; elméleti, netán történeti jellegű cikkek, listák, satöbbik; illetve kifejezetten véleményes anyagok készítése. Ebből a Mandiner.sci-fin is jóval kevesebb volt, mint szerettem volna, de azért akadt; megboldogult portálomon kívül pedig alig tudok mondani helyet, ahol rendszeresen lenne ilyesmi. Az SFmag, mint az előbb, itt is kivétel, itt azért a szerzők idejétől függően fel-felbukkannak ilyen írások; illetve a Roboraptoron és a Smoking Barrelsen is akad ilyen, bár utóbbiakon is inkább filmekkel kapcsolatban.

A zsánersajtó harmadik lába a könyvrecenzió: ez az, amivel bőven el vagyunk látva: az SFmag, az ekultura.hu, a Próza Nostra, a Geekz és még egy csokornyi blog foglalkozik ezzel. Olyan szerzők, akik rengeteg fantasztikus művet olvastak, és általában értenek ahhoz, amiről beszélnek. Mindenki más-más merítéssel és alapossággal, de nagy szorgalommal gyártja ezeket az írásokat. És szerintem ennek van a legkevesebb értelme: egyszerűen nem látom, hogy hatással lenne arra, amit és ahogy az emberek vásárolnak és olvasnak.

Másrészről érdemes lenne megvizsgálni, hogy egy-egy ilyen cikk mennyiben segít egy, a zsánerekben nem igazán jártas olvasónak az eligazodásban. Amióta a Magyar Nemzetbe is írtam pár ajánlót, rá kellett jönnöm, hogy teljesen máshogy kell írni a feltételezhetően laikus olvasónak a sci-firől és a fantasyről, mint tettem azt az mSF-en, feltételezve, hogy az olvasóközönségem tudja, vagy még nálam is jobban tudja, hogy éppen miről beszélek.

Azt persze alapvetően figyelembe kell venni, hogy a legtöbb most felsorolt oldal “amatőr” abból a szempontból, hogy nincs benne pénz, tehát mindenki hobbiból és önszorgalomból dolgozik rajtuk. Ez alól kivétel volt a Mandiner.sci-fi, illetve azt gondolom, hogy kivétel a Galaktika is, ahol a szerkesztők nyilván kapnak valami díjazást. Ez nyilván kapcsolatban van azzal, hogy mennyi ideje, kedve van írni az embereknek a fentihez hasonló, nem egy-egy könyvről szóló cikkeket.

A Galaktikáról egyébként külön is kell szólni, mert a jól ismert márka az egyetlen, amely kiadóként, online portálként és kisprózát közlő magazinként valódi integráló erő tudna lenni, vagy tudott volna lenni, mielőtt lenullázták magukat. Egy threadben valaki amellett érvelt, látszólag logikusan, hogy miért is reklámozná a Galaktika más kiadók könyvét. De elég a tengerentúlra tekintenünk, hogy más szmpontból lássuk ezt: ott a Tor.com, ami kiadó, de portálján más kiadók könyveiről is esik szó; vagy a SyFy Wire, ami egy tévécsatorna hírportálja, de nem csak a saját sorozataikról írnak.

Ezzel a megoldással egyrészt nagyon jól, natív (köznyelven szólva: szerkesztőségi tartalomnak, avagy cikknek látszó) hirdetésként tudják elrejteni a saját termékeikről szóló, nyilván pozitív hangvételű cikkeket, másrészt a paletta kibővítésével nagyobb közönséget tudnak megszólítani, akikhez aztán a fenti cikkeket is könnyebben el tudják juttatni. Az Alexandra-féle Fantazmo gyors eltűnésével a Galaktika lehetett volna az egyetlen ilyen jellegű portál itthon, de ez a hajó valószínűleg már elment. Semmi sem akadályozza meg viszont, hogy valamelyik nagyobb kiadó hasonló projektbe kezdjen: lehet, hogy megérné.

Szintén külön kell szólni a Lovecraft-rajongótáborról, ami az elmúlt években kitermelte a saját sajtóját: a The Black Aether, az Azilum és például a Zothique blog jó megközelítésdel, a fenti szempontokat egyesítve interjúkat, elméleti értekezéseket is közöl, előbbi ráadásul kisprózát is publikál, nyomtatott formában. És mindezt szintén nem “profi”, vagy még inkább “profitorientált” módon teszik, hanem meggyőződésből, a közösség erejére építve, sok lelkesedéssel és elszántsággal. Ez az építkezés modell lehet bármelyik másik fantasztikus alzsáner jövőbeli sajtójának.

A zsánersajtón túl pedig szinte semmit sem találni a magyar nyelven megjelenő fantasztikumról. Nem, vagy alig esik szó róla a nagyobb online portálokon (maximum a KönyvesBlogon), sem a nyomtatott napi- és hetilapokban, magazinokban. Esetleg egy-egy kulturális portál néha foglalkozik vele érintőlegesen, ha van olyan szerzője, aki mozog ilyen körökben (Prae, Kulter, stb.). Ennek pedig nyilván van valami oka.

b) Díjak és rendezvények

Egy másik terület, ahol bőven lenne hová fejlődni. Soroljuk fel röviden, mi van most: van az Avana egyesület, illetve a hozzájuk kötődő HungaroCon és a Zsoldos Péter-díj. Mindegyik egyedülálló a maga nemében annyiban, hogy nincs másik magyar fantasztikus egyesület, con és díj hasonló irodalmi fókusszal. Ettől függetlenül a tavalyi cikksorozatból és az idei könyvfesztiválos beszélgetésből is az látszott, hogy az Avanának nincs nagyon súlya, a Zsoldos-díjnak pedig egyáltalán nincs respektje a “zsánerelit” egyéb részeinek körében - beszédes, hogy jó pár szerző nem is akarja nevezni a könyvét. (Az már csak a saját tapasztalatom, hogy az építő kritika is felesleges. Bár nem vagyok egyedül.)

HungaroConon még nem voltam, szóval erről nem nagyon tudok nyilatkozni azon kívül, hogy a sajtó kezelése csak elriasztani fogja a sajtó képviselőit. Én idén majd kifizetem szerintem a teljes jegyet, de adok egy tippet: a büdös életben nem fog benézni oda egy zsánerhez nem kötődő újságíró vagy tévés, ha nem ingyen van a jegy, nem adnak mellé pogácsát, és ha tényleg ragaszkodnak a sajtóigazolványhoz (ami nem kötelező itthon), meg ahhoz, hogy legyen előre egy beharangozó cikk az adott médiumban.

Van még a Szefantor tábor, amiről aztán végképp semmi információm nincs. Most hogy rákerestem, kiderült, hogy idén lesz harminc éves, augusztusban tartják a szokott helyen. (Boldog születésnapot!)

Aztán van még egy rendszeres fantasztikus találkozó, az Írószövetség SF-szakosztályának havi estje, ahol egy alkalommal magam is voltam vendég, és párszor jártam még arrafelé. Itt alapvetően, amennyire látom, érdekes témák kerülnek megvitatásra, bár nem látom, hogy a szélesebb, fiatalabb olvasótáborban komoly lenne iránta az érdeklődés. Persze lehet, hogy ez nem így van.

III. Akik a könyveket olvassák: alulról szerveződő mozgalmak

Végül pedig eljutottunk oda, ahol a könyveket olvassák. Ennek a tábornak egy jól látható szelete a Molyon aktívan értékel is a könyveket és részt vesz a különböző diskurzusokban, amelyek első sorban ide költöztek az elmúlt években. Egy sokkal nagyobb, de nem látható szelete pedig csak olvassa a zsánerműveket: van, aki rendszeresen, van aki hébe-hóba, és van, aki tényleg csak alkalmanként esik be egy-egy könyvre.

Az egyik “intézmény”, ami itt eszembe jut, az a Molyon szerveződő havi SF-sörözés Ferencz “Könyvgalaxis” Anita szervezésében, ahol általában hónapról hónapra ugyanaz a társaság gyűlik össze: olvasók, szerzők, kiadással foglalkozók és bloggerek vegyesen. Ez persze nem több, mint ami a nevében van: informális beszélgetés és eszmecsere, ahová bárki eljöhet - de ehhez először el kell jutnia a molyos közösségig valahogy az egyszeri olvasónak.

Ebből a körből épült fel az utóbbi időkben Takács “Acélpatkány” Gábor és Szabó Dominik (ekultura.hu) vezetésével az a másik kezdeményezés, amely sok-sok munkával 10-10 könyvet ajánl az előző évi sci-fi és fantasy-termésből. Ez egy remek kezdeményezés, amelyben idén csak azért nem vettem részt, mert lusta voltam, de láttam az a rengeteg munkát amit Gábor és Dominik, illetve a listát belső szavazással összerakó csapat belefektet. Viszont ezek a listák is főleg azokhoz jutnak el, akik már egyébként is ott vannak a Molyon - pedig ez lehetne egy kitörési pont a nagyközönség felé.

A legújabb fejlemény pedig a Szujó Norbert által összetrombitált Facebook-csoport, a F.I.O.K. – Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör, ami az egyik első olyan platform lehet, ahol a párhuzamosan, egymástól elszigetelten létező, egymásról mit sem sejtő fantasztikummal foglalkozó társaságok, hálózatok rácsodálkozhatnak a másikra. Ilyen hely ugyanis korábban nem nagyon volt.

A tanulságok

Most, ahogy leírtam ezt az egészet, le tudtam vonni pár tanulságot.

Az egyik az, hogy a hazai kiadók a kiváló munka mellett, amit végeznek, csak kevésbé vesznek részt a közösségépítésben: se saját sajtóval, se rendezvények szervezésével nem próbálják formálni az irányt, amerre tartunk. (Ez alól kivétel a könyvfesztiválos Fumax-Gabo-Agave-beszélgetés, és néhány író-olvasó találkozó.) Bár más szemszögből, de ugyanez igaz sajnos a közvetítő szerepet játszó blogokra és más médiumokra. A kivételt a The Black Aether teljesen váratlan felépülése; illetve talán a molyos éves lista jelenti, amiről az imént ejtettem szót. Előbbi teljesen körön kívülről indult; utóbbi pedig alulról szerveződött a rajongótáboron belül.

És ami ennél is fontosabb: semmi, de semmi kommunikáció nincs a rajongótáborból kifelé. A kiadók részéről persze van, de ez független a rajongótábor nagy részétől. A könyvekről írt recenziókat leginkább magunknak írjuk, mivel a rajongótáboron belül összefolyik az “elit” és a “közönség”, és ezért nem látunk ki a saját elefántcsonttornyunkból. Mindeközben pedig folyamatosan elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy - miközben a világban épp diadalt ül a fantasztikum - kézen fogjuk az érdeklődőket, és vezessük őket ebben a világban. A molyos lista egy lépés efelé, de ez is olyan kezdeményezés, amelről kevesen hallottak körön kívül.

A “hivatalos” intézmények, mint az Avana és a hozzá kapcsolódó con és díj szintén eredménytelennek mutatkoznak abban, hogy megszólítsák a nagyobb közönséget. Az pedig szomorú, hogy a Galaktika az ismert tények tükrében még bárkinek bárhol hivatkozási pont lehet, ha magyar fantasztikumról van szó - és itt nem csak az a gond, hogy loptak, hanem az, hogy minden szempontból lenézték és kihasználták az olvasóikat. De az van, hogy továbbra is ez az egyetlen olyan “márkája” a magyar fantasztikumnak, amit a szélesebb közönség is ismer.

Ez az egész jelenség nem csupán arról szól - mint sokan, sokszor írják - hogy nagy a széthúzás, sok a vita, túl sok a “történelem” a szereplők között; és nem is csak arról, hogy az egész rendszerben (kiadóktól lefelé legalábbis) nincsen pénz. Ezek fontos faktorok a történetben. De ezen felül szükség lenne egyfajta szemlélet- és paradigmaváltásra is, ha azt akarjuk, hogy tíz és húsz év múlva is legyen itthon fantasztikus rajongótábor, vagy netán azt, hogy a mostaninál nagyobb és láthatóbb legyen.

*

Kövess Molyon és Facebookon!